|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 1826 találat | lapozás: 1-30 ... 1771-1800 | 1801-1826 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Campean, Mircea 2017. július 27.Magyar igazgatók, aligazgatók (is) kerestetnekJúlius 25-én, kedden hozta nyilvánosságra a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség az igazgatók, aligazgatók versenyvizsgájának végleges eredményeit. Ezek szerint negyven tisztség talált gazdára – egy sort igazgatói, aligazgatói posztot azonban meg sem pályáztak. Az eredményhirdetést követően tudjuk: az 53 jelöltből 44-en teljesítették a követelményeket. Ám mivel voltak olyan tisztségek, amelyekre többen pályáztak (az avasfelsőfalui Ionita G. Andron Műszaki Líceum vezetőségének mindkét állására túljelentkezés volt például), összesen negyven vezetői állás „talált gazdára”: 25 igazgatói és 15 aligazgatói. Ezzel együtt azonban – a tanfelügyelőség adatai szerint – 28 oktatási intézményben (óvoda, általános- és középiskola) továbbra is üresen tátong az igazgatói és/vagy az aligazgatói szék! Összesen 21 igazgatót „keresnek”! Az üresen maradt tisztségek közül 14 jár a nemzeti kisebbségek képviselőinek! Hogy a legfajsúlyosabbal kezdjük, nincs igazgatója a Református Gimnáziumnak és a 10-es Számú Általános Iskolának, és aligazgatója a Mircea Eliade Általános Iskolának, a speciális szükségetekkel született gyerekek iskolájának, a nagykárolyi 1-es és 3-as számú általános iskolának. Igazgató kerestetik Sárközújlakon, Bogdándon és Mikolában, aligazgató pedig Halmiban, Szatmárpálfalván, Piskolton és Szatmárhegyen. A versenyvizsgát sikerrel teljesítők közül mindenképpen az élre kívánkozik Szilágyi Czumbil Judit-Anna, aki a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Nichita Sulyok Iuliana, aki az Aurel Popp Művészeti Líceum és Elek Kinga, aki a Református Gimnázium aligazgatója lesz. Heinrich Tamás Mezőfényen lesz igazgató, míg Dudás Mária Sárközújlakon, Gardó Katalin Érendréden, Dolhai Györgyi a Balcescu-Petőfi Általános Iskolában, Lapuste Silvia pedig a 10-es Számú Általános Iskolában. Az üresen maradt vezetői helyekre a tanfelügyelőség ideiglenes jelleggel nevez majd ki kádereket. Kocsis Zoltán / szatmar.ro 2017. augusztus 7.20 ezres roham a „nagy nyugdíjakért”A belügyi tárca, a honvédelmi minisztérium, a titkosszolgálatok több mint 20 ezer tisztje kérte nyugdíjaztatását, a Victor Ponta kormánya által életbe léptetett, igencsak előnyös nyugdíjtörvény alapján, amely több tízezer lejes nyugdíjat biztosítana számukra. A „nagy rohamra” azt követően került sor, hogy Mihai Tudose kormánya bejelentette, gyökeresen változtat a speciális nyugdíjakat szabályozó törvényen. Az eredeti cél: megszabadulni Băsescu embereitől? A militarizált intézmények alkalmazottai számára „speciális nyugdíjat” biztosító jogszabályt 2001-ben fogadta el, az akkor még a Társadalmi Demokrácia Pártja – a jelenlegi Szociáldemokrata Párt – tagjaiból alakult kormány, amelynek élén Adrian Nastase állt. A gazdasági válság hatására Emil Boc kormánya 2010-ben törölte ezeket a nyugdíjakat, amelyek jelentős nyomást gyakoroltak volna az amúgy is szűkös költségvetésre. 2015-ben, a szociáldemokraták által uralt parlament újabb törvényt szavazott meg a speciális nyugdíjakról. Ennek a törvénynek a legfőbb szószólója Gabriel Oprea volt, aki katonai és politikai pályafutását a katonai rendszerrel fenntartott kapcsolataira alapozta. Ez a jogszabály olyan hatalmas nyugdíjakat biztosított volna az érintettek számára, amelyek költségvetésileg semmiképpen sem voltak fenntartatóak, így aztán a Ponta-kormány 2015-ban sürgősségi kormányrendelettel a törvény életbe lépését 2016-ra halasztotta. A védelmi bizottság jelentését a törvényről egyébként a szociáldemokrata Ioan Mocioalcă ismertette a képviselőházzal. A jogszabály vitáján részt vett többek között a miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Gabriel Oprea, a honvédelmi miniszter, Mircea Dușă, a parlament és a honvédelmi tárca kapcsolataival foglalkozó államtitkár, Otilia Sava, a belügyi tárca főtitkár-helyettese, Irina Alexe. Belügyminisztériumi körökből származó információ szerint egyébként a jogszabály eredetileg csak arra lett volna jó, hogy a kedvező nyugdíjakkal megszabaduljanak Traian Băsescu embereitől. A törvényt az elképzeléseknek megfelelően mindössze hat hónapig alkalmazták volna, majd az utólagos módosításokkal jelentősen csökkentették volna a nyugdíjak összegét. Megszimatolták… Az új jogszabály alapján nyugdíjba menők akár rendes fizetésük 120 százalékát és megkaphatják nyugdíj formájában. A számításnak megfelelően a nyugdíj összegét a fizetés 85 százaléka alapján állapítják meg, amelyhez viszont hozzájönnek a különféle járulékok is. A nyugdíjba készülő utolsó öt évet figyelembe véve ráadásul tetszése szerint választhatta meg a legjobban fizetett hat hónapot. Emellett a katonai nyugdíjakat megpótolják az éves inflációval valamint a bruttó átlagbér reálnövekedésének 50 százalékával. A 2016. évi parlamenti választásokon győztes szociáldemokraták kormányprogramja valóságos bőségszarúnak bizonyult, a fizetés- és nyugdíjemelések, az adók, illetékek eltörlése, a hozzáadott értékadó csökkentése úgyszintén jelentősen megterhelte a költségvetést, a kabinet pedig most már szembesült azzal, amire gazdasági szakértők amúgy is figyelmeztették: a krónikus pénzhiánnyal. Csakhogy a speciális nyugdíjakban érdekeltek előre megszimatolták, hogy a szociáldemokrata kormány jelentősen korlátozni akarja ezeket a nyugdíjakat, így tömegesen kérték nyugdíjaztatásukat. Húsz év munkaviszony – 8000 lejes nyugdíj A törvény tehát 2016. január elsején életbe lépett és ez idő alatt több mint 20 ezer magas rangú tiszt ment nyugdíjba, a fizetésénél is magasabb összegekkel. A statisztikák szerint a legmagasabb „speciális nyugdíjat” egy katonai bíró kapja, aki havonta 31 727 lejt vesz fel. A honvédelmi tárca nyugdíjpénztárának kimutatása az idei év áprilisáig 3879 katonatiszt ment nyugdíjba. Legtöbbjük a tárca központi apparátusában és alárendelt egységeiben dolgozott. A minisztérium sajtóosztályának adatai szerint a központi apparátusból 1413 tiszt távozott, 1230-an mentek nyugdíjba a szárazföldi erők vezérkarából, 543-an a légierőktől, 307-en a tengeri flottából, 300-an a logisztikai parancsokságtól és 86-an a távközlési és informatikai osztálytól. Csupán az utóbbi négy hónapban ismét több százan nyújtották be nyugdíjaztatási kérésüket. A belügyminisztérium hatalmas munkaerőgondokkal küzd, miután 2016 januárjától mostanáig 11 467 személy vonult nyugdíjba. Csupán a fővárosi rendőrség több mint 600 embert veszített A „negyedhármas” katonai egységtől (a belügyi tárca hírszerző struktúrájától) szintén 600, 40-45 év közötti tiszt nyugdíjaztatta magát. Így például a „negyedhármasnál” dolgozó személy alig húsz év munkaviszony után 7-800 lejes nyugdíjat kap. A belügyi tárca rendőrkvesztora, Petre Toba 18 000 lejes nyugdíjat kap. Igen sokan kérték nyugdíjaztatásukat a Román Hírszerző Szolgálat alkalmazottai közül is, így nyugdíjba vonult tíz dandárparancsnok, közöttük az Anaconda néven elhíresült Elena Istode, aki a sajtóba kihelyezett titkos ügynökökkel foglalkozott. A román hírszerzéstől egyébként csaknem 1400 személy ment nyugdíjba másfél év alatt, a Külső Hírszerző Szolgálat pedig embereinek tíz százalékát veszítette el. Nyugdíj mellett – újraalkalmazva A „luxusnyugdíjasok” között van Florian Coldea tábornok is, akinek a Sebastian Ghita által kirobbantott botrány miatt kellett megválnia tisztségétől. Hírek szerint azonban 30 ezer lejes nyugdíja mellett továbbra is aktívan dolgozik a hírszerzésnél, nyilvánvalóan további összegek fejében. A nyugdíjba vonulást követő „újrafoglalkoztatás” egyébként igen divatossá vált a militarizált struktúráknál. A belügyi tárca államtitkárát, Cornel Ciocoiut még a Grindeanu-kormány menesztette tisztségéből, az államtitkár így a nyugdíjaztatást választotta. Egy nappal későbben azonban ismét kinevezték korábbi tisztségébe, így a 13 736 lejes nyugdíja mellett most már 8187 lejes fizetést is kap. G. E. / maszol.ro 2017. augusztus 8.Panaszkodás helyettAz Árkosi Művelődési Központ néhány napja kortárs román festők alkotásait mutatta be, jó néhány nagyszerű képpel. A tárlatnyitón, ha a hivatalos meghívottakat és újságírókat leszámítjuk, román honfitársunk négy-öt, ha volt. Pedagógus, rajztanár, művésznövendék diák, értelmiségi vagy egyszerűen szépkedvelő lélek sehol sem. Ugyanabban az időben egy fórumnak nevezett szervezetük viszont nagyon panaszkodott, hogy a nem létező Székelyföldön lassan nem tudnak élni. Néhány évvel ezelőtt a bukaresti sajtó szétkürtölte az országba: Sepsiszentgyörgyön megszűnt az egyetlen román könyvesbolt. A hír kétségtelenül igaz volt, internetes fórumokon és tévékerekasztalokon ömlött a szitok a fejünkre, hogy megint mit műveltünk a kisebbségi többségiekkel. Persze senki nem akarta félrelibbenteni a hír mögötti függönyt: volt román könyves üzlet a Bodok Szállóban, csődöt mondott. Újranyitották egy gangban, vevők hiányában befuccsolt. Aztán a Kereskedelmi Bankkal szemben nyílt egy Humanitas-bolt, ha jól emlékszem Mircea Dinescu és Gabriel Liiceanu díszvendégeskedtek a megnyitón, ahányszor benéztem, két-három bámészkodó ha lézengett, azok is inkább az apró, magyar könyveket bemutató polc előtt. Bezárták, nem a helyi tanács ukáza alapján, hanem mert nem találtatott egy néhány száz tagú törzs-olvasógárda. És a sok milliárdos közül, akik kis versaillokat építettek maguknak a Snagov-tó partján egyik sem mondta, működtetek én egy könyvesboltot ott a testvéreimnek, egye fene azt a néhány ezer lej veszteséget. Amint a magyar milliárdosok közül sem nagyon hallom, hogy ösztöndíjjal támogatnák a szórványtelepülések gyerekeit, mint annakidején az a Berde Mózes tette, aki mellettük éhenkórásznak tűnne. Mi is inkább panaszkodunk országon kívül-belül, az a könnyebb út. Tudom, sokszor keresztbe tesznek – Bolyai Egyetem nincs, a marosvásárhelyi Katolikus Gimnázium és az Orvosi a megmondója, de azt is tudom, hogy az úgy-ahogy meglevő Babeș–Bolyai Tudományegyetem egyes karokra késő őszig könyörög jelentkezőkért. És, legyünk őszinték, a legtöbb esetben a hatóságok együttműködnek. Ha tíz-tizenkét szülő bead egy kérvényt, hogy anyanyelven kérünk osztályt gyerekeinknek, megadják. De hol vannak azok a szülők? Mert – Kányádit parafrazálva – vannak vidékek, ahol eleve román iskolába íratják a kicsikét, hogy „jobb legyen neki”. Zubreczky Antal / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. augusztus 9.Paradoxonok a román értelmiség körébenKözismert tény, hogy Mircea Eliade, a külföldön talán legismertebb és kulturális hérosszá nevelt román vallástörténész és író hírnevének apoteózisa előtt az 1970-es években súlyos, antiszemita botrányba keveredett, amikor a Nyugat számára világossá vált, hogy a harmincas években tagja volt a fasiszta Vasgárdának Romániában. A francia baloldali értelmiségi körök mintájára Párizsban, majd Chicagóban kitermelt kultúrhérosz mítosza azonnal összeomlott és külföldön a névtelenségtől csak vallástudósi nimbusza tudta megmenteni – amely azóta is mélyrepülésben van Nyugaton. Eliade – Cioran, Brâncuşi vagy Ionesco személyéhez hasonlóan – ikonná vált az itthon maradt románság számára. Mindez annak ellenére, hogy az 1945 után emigrált román értelmiség krémje köztudottan szimpatizált a fasizmussal és a Vasgárdával. Ugyanez a jelenség érzékelhető a kommunista éra végén és különösen 1990 után heroizált Petre Ţuţea esetén, aki – bár az 1930-as évek elején még erőteljesen marxista gondolatokat írt le – az 1930-as évek végén már a Vasgárda oszlopos tagja volt. Munkái, könyvei és utolsó éveinek videófelvételei az 1990 utáni fiatal, útkereső román társadalom heroikus aforizmáivá lettek, amelyek – üres tartalmuk ellenére – sokak számára az új Románia lelkületét, a feléledő, feltámadni akaró („desteptáló”) ország szimbólumát testesíti meg mai napig. Ugyanez a paradox helyzet jellemezte az 1990-es évek elején zajló ifjúsági mozgalmakat és a bukaresti bányászjárások idején az egyetemistákat vezető fiatalokat. Többségük – Mihai Gheorghiu vagy Marian Munteanu például – az Eliade és Ţuţea-féle szélsőjobboldali Románia-képet terjesztették, igaz, akkor még kevésbé nyílt módon. Az azóta eltelt negyed évszázad politikai sikertelenségei, a román forradalom befejezetlen jellege és blaszfemikus végkifejlete, az Iliescu-kormány és a háborús bűnökkel felérő bányászjárás az 1990-es évek vezető román értelmiségi ifjait egyre inkább eltávolították a baloldaltól, és egy átalakult, ma már ideológiailag nehezen megfogható keresztény-konzervatív, de leginkább szélsőjobboldali gondolkodás felé taszították. Így jutott el a román értelmiség döntő többsége – többek között neves kolozsvári egyetemi tanárok, rektorok, irodalmárok, esszéírók és történészek is – oda, hogy Ţuţea víziói és 1990-ben elképzelt Romániája – ami félelmetesen közel áll a dákománok őshazájának képéhez, csak épp latinul és ortodoxul beszélnek benne – követendő minta, etalon lett. A kortárs román értelmiség egy része erősen kötődik és előképének tartja az 1930-as évek végi értelmiségi örökséget és – kapva az európai identitásválságon – kihasználja a tömegek tájékozatlanságát, új lendülettel igyekszik a korai 1990-es évekre jellemző ultranacionalista, vallási fanatizmussal kevert újfasizmust feléleszteni Romániában. Erre kiváló példa Mihai Gheorghiu Koalíció a Családért mozgalma vagy Marian Munteanu Románia Szövetségesünk új pártja. Míg utóbbinak a támogatottsága elenyésző, addig Gheorghiu mozgalma – a közös, mitikus ellenségkép (melegek, Soros-birodalom) aduászának kihasználásával – óriási sikert ért el a román társadalom körében. A radikálisan, bal és jobb, keresztény és szekuláris, Soros és nem-Soros narratívákra kettészakított Európa válságát ez a mozgalom motorként használja fel és a félig gyógyult történelmi traumákat ismét feltépi és fegyverként használja. A folyamatba – talán nem tudatos módon – a román értelmiségnek olyan vezető egyéniségei is csatlakoznak, mint a Román Akadémia bizonyos tagjai, neves történészek, akik a nacionalista történetírást igyekeznek most ismét legitimizálni intézményes eszközökkel és manifesztumokkal. Mire fellélegeznénk és azt hinnénk, hogy a hipszter-kulturhéroszok Lucian Boia, Andrei Pleşu vagy Gabriel Liiceanu még a józan és kritikailag érzékenyebb ellenpólust képviselik, enyhén csalódnunk kell: amikor etnikai kisebbségekről van szó, a nemzetállam ideájáról vagy a román „népszellem” mioritikus jellegéről, meglehetősen közel áll az ő véleményük is a Ţuţea-féle ortodox román nemzetvízióhoz. Jogosan kérdezhetjük: mi a baj ezzel valójában? Az, hogy patrióta egy román értelmiségi? Nem. Az, hogy szereti saját nyelvét, kultúráját, múltját és foglalkoztatja népének jelene és jövője? Nem. A baj az, hogy a Ţuţea-féle 1990-es nemzetvízió csak és kizárólag egy román ortodox, vallásos emberekből álló országot képzelt el. Ott nincs helye magyaroknak, zsidóknak, melegeknek – magyarán, azoknak a kisebbségeknek, akik évszázadok óta itt élnek köztünk. A román értelmiség egy jelentős része sajnos nem tudott ettől a sarkított nemzetképtől eltávolodni és a jelenlegi bipoláris Európa-válság nem segíti őket abban, hogy Románia-víziójuk 2017-ben kissé árnyaltabb legyen, mint mondjuk 1918-ban volt. Ez pedig elég szomorú jövőképet vetít elénk az elkövetkező évekre, évtizedekre. De talán, felemelkedőben van az új román értelmiségi réteg, akik 1990 fosszíliáit végérvényesen felváltják majd. T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 12.Az autonómia és a nagy egyesülés – a BBTE rektorának elgurult a gyógyszere100 évvel ezelőtt több mint 100.000 ember tartott Erdély minden szegletéből Gyulafehérvárra, hogy tanúja legyen annak, amint beteljesül Románia történelmének legjelentősebb aktusa. A románok lelkesen és hazaszeretettől áthatott szívvel érkeztek, hogy összefogjanak egy egységes országért. A román népnek az első világháború után sikerült kihasználnia az európai népek felszabadítási mozgalmát és a „Gyulafehérvári Nemzetgyűlés Határozatában” szentesítette saját felszabadítását és egyesülését. Azok, akik saját szemükkel látták ennek a több évszázados államnak a beteljesülését, a szabadság borzongását a szívükben hordva pusztultak el, a következő nemzedékek számára pedig az 1918-as Egyesülés szép történelemleckévé vált, melynek előnyeit – a románok és más erdélyi etnikumok szabadsága és nemzeti identitásának védelme – néha nem értékelve élvezzük. Megtiszteltetés volt, hogy Ioan-Aurel Pop akadémikussal és egyetemi professzorral és doktorral, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorával beszélgethettem arról, milyennek látják egy évszázaddal később azt a momentumot azok, akik egy olyan Románia határain belül éltek, melyért sok százezren áldozták fel magukat. Mielőtt elmerülnénk a vele készült interjúban, meg kell említeni, hogy prof. dr. Ioan-Aurel Pop történész, akadémikus, egyetemi professzor, a Nemzetközi Történelemtudományi Bizottság Nemzetközi Kapcsolatok Történelme Részleg tagja, a Romániai Történészek Nemzeti Bizottságának alelnöke és Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) tagja. Több könyv szerzője, melyek közül megemlítjük a Românii şi maghiarii în secolele IX-XIV. Geneza statului medieval în Transilvania, ed. I-a şi a II-a (Románok és magyarok a IX-XIV. századokban. A középkori állam születése Erdélyben. I. és II. kiadás – a szerk.), Istoria Transilvaniei (vol. I., până la 1541) (Erdély történelme - I. köt., 1541-ig), Istoria Transilvaniei (vol. II, de la 1542 până la 1711) (Erdély történelme – II. kötet, 1542-től 1711-ig) és Istoria României – Compediu (Románia történelme – Összefoglalás). - Már régebb óta figyelem, hogy azok, akik a magyar kisebbségnek adandó autonómiát támogatják, követeléseik alátámasztására a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés NYILATKOZATÁRA hivatkoznak. Mit kellene ezekre a követelésekre válaszolnia egy román történésznek, kultúrembernek? - Kezdetnek minden olvasójukat arra szeretném emlékeztetni, hogy demokratikus társadalomban élünk (mely – e pillanatban – demokratikusabb, mint Románia egyes nyugati vagy északnyugati szomszédainak társadalmai), melyet nehezen, emberi áldozatokkal építettünk fel és melyet minden áron meg kell védenünk. Márpedig egy demokratikus társadalomban a gondolat-, a lelkiismeretszabadság, a petíciós jog és más hasonlók nemcsak megengedettek, de az alkotmány egyenesen szavatolja azokat. Ezért a magyar vezetőknek is megengedett, hogy bármit kérjenek Romániában! Egy feltétellel: kéréseiknek be kell illeszkedniük a Romániának nevezett állam demokratikus jogrendjébe és az Európai Unió szabályozásainak kereteibe. Ebben a szellemben viszont a romániai magyar közösség egyes szervezetei által kért autonómiának semmi köze sincs a demokráciához és a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatához sem. Nézzük meg, miért! Először is, a magyar vezetők által (érdekvezérelt és módosított) autonómia kifejezést a kérdéses Határozat szövege egyetlen alkalommal tartalmazza, nevezetesen a II. cikkelyben: „A nemzetgyűlés a fent említett területeknek (Erdély, Bánság és Partium – a Partiumról, vagy „magyar Részekről”, abban az értelemben, hogy ezek a Magyarország felé eső románok által lakott területek voltak, vagyis a Körösvidékről, Szatmárról, Máramarosról, Szolnokról, Ungról, Beregről, Ugocsáról és a többiről van szó) ideiglenes autonómiát biztosít az általános népszavazással választott alkotmányozó testület összegyűléséig.” Mint látható, a többségében románok által lakott, Romániával egyesült területekről van szó (kb. 100.000 négyzetkilométer), egységesen kezelt területekről. Másodsorban, a Gyűlés még e területeknek is csak ideiglenes autonómiát adott, annak az egyetemes szavazással megválasztott gyűlésnek az összejöveteléig, melynek feladata új alkotmányt adni a Román Királyságnak. Mindezeket a rendelkezéseket szigorúan betartották, Erdély pedig a Bánsággal és a nyugati Részekkel együtt végleg, bármiféle autonómia nélkül, csak a jelzett feltételek teljesítését követően tagozódott be Romániába. A december 1-i Határozatot bírálók „megfeledkeznek” egy lényeges ügyről, nevezetesen az egyesülés „elrendeléséről”. A dokumentumnak pontosan a szóban forgó románok és az említett területek Romániával való egyesülése a kulcseleme! Ezt az egyesülést pedig a demokratikusan megválasztott és az összes szóban forgó románokat képviselő hivatalos dokumentumokkal („megbízó levelekkel”) rendelkező 1228 küldött „rendelte el”. Márpedig a romániai magyar kisebbség, az összes többi kisebbséggel ellentétben, sohasem ismerte el explicit, globális és hivatalos módon a Nagy Egyesülést. Ebből kell kiindulni. Miként hivatkozhatnál a gyulafehérvári dokumentumba foglalt bizonyos kijelentésekre, elvekre, jogokra, ha te nem ismered el annak az okiratnak a lényegét, amiről itt írunk? De még így is, a szóban forgó elvek, józan, helyes és tárgyilagos elemzése esetén teljesen másról beszélnek, mint magyaroknak nyújtott autonómiáról. Ezekre néha tudatlanságból, máskor szándékosan hivatkoznak, tudva, hogy kevés román olvassa ma már azokat, vagy ha igen, még kevesebben tudják helyesen értelmezni őket. Marius Diaconescu kollégám nem olyan rég helyesen és közérthetően elmagyarázta ezeket a gyulafehérvári elvek kiforgatásával kapcsolatos dolgokat. - Ezeket különben intenzíven felhasználták a Tusnádfürdői Nyári Egyetemen is annak bizonyítására, hogy az önrendelkezésre vonatkozó magyar követelések, a román állam jövője, Nagy-Románia centenáriuma a Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő állítások megvalósulásához kötődnek. Kérjük, hogy professzorként és románként is mondja el véleményét. - Ezeket az „elveket” a magyar nyári táborokban nem a magyar nemzet és nem a romániai magyar kisebbség javára, hanem a kedélyek felszítására használják fel. Bármelyik román értelmiséginek gondosan el kell olvasnia a Nagy Nemzetgyűlés Határozatot és magának kell megítélnie azt. Az említett gyűlés – az Egyesülés ünnepélyes elrendelése után – a következő alapvető elveket határozta meg: „teljes nemzeti szabadság minden együttélő népnek”, „egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az állam minden felekezete számára”. A „teljes nemzeti szabadságot” egyértelműen, párhuzamos értelmezések lehetősége nélkül határozták meg és az a Határozat szerzői számára az „együttélő népek” jogát jelentette arra, hogy „saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban és ítélkezésben”, „képviselettel rendelkezzenek – Románia – törvényhozó testületeiben”, valamint az ország kormányzásában. Mit lehet elmondani ezekkel az elvekkel kapcsolatosan? A romániai magyarok a saját nyelvükön részesülnek „oktatásban”, ingyenesen és gyakran állami ösztöndíjjal óvodától a doktori címig és a posztgraduális képzésekig. Nincs, például, olyan magyarok által kért felsőoktatási program, amit ne engedélyeztek volna az állam szakirányú szervei. Ennek feltétele a legnagylelkűbb Európában: legalább tízen kell jelentkezzenek arra a szakra. De a pozitív diszkrimináció szellemében 7-8 hallgatóval is engedélyeznek szakokat. Következésképpen 10 ilyenfajta tanulmányokra jelentkező hallgató számára Romániában kb. 20 magyar professzort fizetnek. Ha pedig nincs 10 jelentkező ilyenfajta tanulmányokra, akkor Magyarországról hoznak fiatalokat, akik az európai szabályozások szellemében Romániában tanulnak, magyarul, a román állam költségvetéséből fenntartott helyeken! Sőt: egy magyarul tanuló hallgató kétszeres finanszírozást kap az államtól (egy németül tanuló pedig 2,5-szerest) a románul tanulóhoz képest. Az 1918 utáni Romániában sohasem állították le a minden fokú magyar nyelvű oktatási rendszert, csak korlátozták a nacionalista kommunizmus korszakában (a XX. század 80-as éveiben). Következésképpen ma elég sok romániai magyar nem beszéli jól (vagy nem beszéli egyáltalán) az ország hivatalos nyelvét és képtelen beilleszkedni a román közösségbe (miközben a legfrissebb népszámlálás szerint a román etnikumúak adják a lakosság csaknem 90 százalékát). Márpedig a romániai magyaroknak lehetőségük van tökéletesen kétnyelvűnek lenni és bármilyen tisztséget betölteni, bárhol az országban, lekörözve a román etnikumúakat. Egyes magyar vezetők káros politikája miatt, sajnos, ez a lehetőség elvész, nem hasznosul. A saját nyelvű közigazgatással ugyanez a helyzet: a magyarok mindenhol az országban az arányuknak megfelelően jelen vannak a közigazgatásban, azokban a falvakban, községekben, városokban, megyei jogú városokban pedig, ahol többségben vannak, a közigazgatás gyakorlatilag magyar, magyar nyelven zajlik. Az „ítélkezés” a magyar többségű területeken gyakran magyar bírókkal és törvényszéki jegyzőkkel zajlik. Amikor arra szükség van, a román állam tolmácsokat biztosít. Következésképpen bármelyik peres fél, tanú stb. korlátozás nélkül magyarul beszélhet a bíróság előtt. Van értelme a többiről is beszélni? A magyaroknak a két háború közötti időszakban, akárcsak a többi kisebbségnek, parlamenti képviselettel rendelkező saját pártjaik voltak. Amikor pedig nem voltak, akkor már minden pártot felszámoltak, a románokat is (1938-tól 1944-ig). A kommunizmus alatt Erdélyt nagyjából 1950-ig, 1953-ig a magyarok vezették, aztán folyamatosan jelen voltak Románia vezetésében, minden központi szervben, az arányuknak megfelelően, sőt azt meghaladó mértékben. A magyarok most folyamatosan részt vesznek a kormányzásban, még akkor is, amikor nem alkotnak koalíciót egy többségi párttal. A Képviselőházban és a Szenátusban nem volt egyetlen törvényhozási ciklus sem magyar képviselők és szenátorok nélkül, méghozzá a választás útján elértnél nagyobb arányban. Nincs olyan, úgy-ahogy fontos országos jellegű intézmény, ahol ne lenne jelen a magyar pártok egy vagy több képviselője, a Román Nemzeti Banktól a Román Kulturális Intézetig. Igaz, hogy a hivatkozott dokumentumban még egy helyen használják az autonómia szót (pontosabban, mint láthattuk, az „autonóm” melléknevet), nevezetesen a III. cikkelyben, ahol „az állam minden felekezete számára” biztosított „teljes autonóm vallásszabadságról” beszélnek. De itt nyilvánvalóan vallásról, felekezetekről van szó és nemcsak a magyarokéról (kálvinista, erdélyi római katolikus, unitárius és a többi), hanem az összesről. Következésképpen az 1918. december 1-i gyulafehérvári dokumentumban sehol sincs szó valamelyik kisebbségnek (vagy akkori szóhasználattal „együttélő népnek”) biztosított (területi, kulturális, regionális, jogi, közigazgatási, politikai és a többi) autonómiáról, hanem a már említett értelmezésű „teljes nemzeti szabadságról”, nevezetesen arról a jogról beszélnek, hogy saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban, ítélkezésben, képviselőik legyenek a kormányban, a parlamentben és így tovább. Márpedig ezek megvalósultak és nap mint nap megvalósulnak. Természetesen, ma sincs – mint bármely emberi dologban – tökéletesség! Egy magyar sohasem fogja magát úgy érezni Romániában, mint Magyarországon, az „anyaországban”, ahogy azt egyesek nevezni szeretik. Az a baj, hogy egyes magyar vezetők Magyarországgá akarják változtatni Erdélyt (ahogy azt hajdanán illuzórikusan hitték), ami már nem lehetséges. Ezért jobb lenne, ha mindnyájan egy új Románia hatékony és becsületes felépítésére összpontosítanánk energiánkat az Európai Unió keretében és nem kellene középkori nosztalgiákat kergetni, mint amilyen „Székelyföld autonómiája”! Egyes magyar vezetők és román állampolgárok pedig szabadok abban, hogy ne szeressék Romániát, de törvényi kötelességük tisztelni azt. Különben összetűzésbe kerülnek a törvénnyel. - Vajon, ha a Nyilatkozatot elfogadó Nagygyűlés nyomán létrehozott állam ellen harcolsz, akkor hivatkozhatsz még rá, hogy többletjogokat követelj? Egyes magyar vezetők az 1918 után egyesült román állam ellen harcoltak a hadseregükkel (Székely Hadosztály), a két világháború közötti romániai pártjukkal és Magyarország propagandájával. - Ismétlem: a magyarok közösségként sohasem ismerték el Erdély egyesülését Romániával, explicit, egyértelmű módon, ahogy azt a szászok, a svábok, az ukránok, a romák stb. tették (a nem-magyar kisebbségek közül csak a szászok esetében volt jelentősebb állásfoglalás ebben a kérdésben és az sem volt egyértelműen románpárti – ld. itt –, az ukránokról és főleg a romákról nincs értékelhető adat – a szerk.). Mit jelent ez? Ez az Erdély lakosságának abszolút többsége által az akkor hatályos nemzetközi jog összes rendelkezésével összhangban lévő és az 1919–1920-as Párizsi Békekonferencia által igazolt, majd az 1989 előtti és utáni más nemzetközi jogi értékű dokumentumok által elismert 1946–1947-es Békekonferencia által újra igazolt 1918. december 1-i „rendelet” el nem fogadását jelenti. Ebben az esetben az ezt a hozzáállást támogató magyar közösségi vezetők (nem minden magyar!) nemcsak a román, hanem a nemzetközi törvényeken is kívülre helyezik magukat és nincs joguk egy olyan dokumentumra hivatkozni, melyet lényegében nem fogadnak el. Más szóval, a gyulafehérvári gyűlés határozatából nem emelheted ki csak azokat a részeket, melyek nem felelnek meg neked! De a magyar vezetők még így is, a pro domo érvelésükben is – mint látható volt – tévednek: a kérdéses nyilatkozat, melynek csak az Egyesülés tekintetében van törvényereje, sehol sem tartalmaz autonómiát az erdélyi etnikai kisebbségek számára… - Az AEÁ-ban, ha kilépsz a törvény ernyője alól, ahogy egyes magyar vezetők kiléptek a Nyilatkozat ernyője alól, amikor úgy döntöttek, hogy harcba lépnek az újonnan létrehozott román állam szétszakításáért, akkor a törvény többé nem véd meg, sőt veszélyforrásnak tekint. Mi a véleménye erről az érvről? Jogos, vagy ha nem, akkor melyek lennének az árnyalatok? - Románia nem Amerika és Európa sem egyenlő az AEÁ-val! Európának erős történelmi hagyományai vannak, melyeken nem lehet könnyen és kockázatmentesen túllépni. A magyarokat évszázadokon keresztül „domináns, nemesi, felsőbbrendű” nemzetként nevelték, „a Kárpát-medence civilizátorainak” mondták őket, ahol a hajdani kisebbségeknek (románoknak, szlovákoknak, horvátoknak, ruténeknek, szerbeknek stb.) örökre hálásaknak kellett volna lenniük, azonosulniuk kellett volna a magyarok nyelvével és kultúrájával, el kellett volna fogadniuk azt a „nagy megtiszteltetést”, hogy asszimilálódhatnak ebbe a „nagylelkű magyar nemzetbe”. Márpedig a kérdéses nemzetek szintén életre keltek, majd követelték és – ahogy az természetes is – megszerezték a jogaikat. Ezért meg kell érteni és udvariassággal, nagylelkűséggel, sőt akár pozitív diszkriminációval is kell kezelni a bizonyos magyar körökben még mindig létező mérhetetlen gőgöt, amit az „ezeréves” uralkodói mentalitás táplál. Az állam által megtett bármilyen kemény lépést hangsúlyosabban érez meg egy kisebbség, vagy a kisebbségekhez tartozó egyes egyedek. Persze, egy jól szervezett és erős állam tökéletes rendet teremthetne és példásan megbüntethetne bármilyen törvénysértést, a kisebbségeket is beleértve, ahogy azt Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna és mások teszik. De egyrészről Románia nem egy jól szervezett állam, másrészről egy ilyenfajta, erőből való fellépés nem hozná a tisztességes románok által elvárt eredményeket (legalábbis nem a magyar kisebbség esetében). Ez nem azt jelenti, hogy a román államnak nem kell küzdenie az összes hatályos törvény tiszteletben tartásáért. - Lehet-e a Nagy Nemzetgyűlésre hivatkozni, ha azt nem ratifikálta Románia Parlamentje? Vagy Bukarest is ekként fogadta el? - Románia Parlamentjének nem kellett ratifikálnia a gyulafehérvári dokumentumot! Románia tudomásul vette az említett határozatot és törvényerővel ruházta fel az abba foglalt rendeletet. A határozat egyetlen törvényerejű döntése pedig a románok és az általuk lakott (hajdanán Ausztria-Magyarországhoz tartozó) területek egyesülése volt Romániával, ez a döntés pedig a bukaresti Parlamentben is törvény lett. A többi elv, elgondolás, ajánlás, célkitűzés és más hasonló dolog volt, melyek egy álomszerű, ideális demokratikus társadalomban alkalmazhatók. A románok nem akartak elnyomottakból elnyomókká válni, ezt pedig – amennyire az emberileg lehetséges volt – be is tartották. Az erdélyi magyarok, természetesen, nem érezhették magukat úgy a Román Királyságban és aztán Romániában, mint a „történelmi Magyarországon”, melyben a diszkrimináció államelv volt. De ezen túlmenően fel kell számolnunk azt a káros legendát, hogy a Gyulafehérvári Határozat magában hordozná a magyarok és/vagy a többi kisebbség (területi, vagy bármilyen másfajta) autonómiájának elvét és hogy a román állam nem ismert el és alkalmazott egy ilyenfajta elvet. Ez egy belemagyarázás, ami nem tesz mást, csak zavart, egyet nem értést, hazugságot, sőt etnikai gyűlöletet kelt. - Mi a véleménye Románia centenáriumi készülődéseinek stádiumáról? - Ez a „stádium” egyszerűen nem létezik! Egy zagyvaság volt az egész az elejétől kezdve (a Nagy Egyesülés Centenáriumának szentelt Főosztály 2016-os létrehozásától) egészen a végéig (ennek a szervnek a Művelődésügyi Minisztériumon belüli 2017-es eltemetéséig, ahol igazgatóság lett, vagy valami ilyesmi). Ki érthet ebből még bármit is? Azt hiszem, hogy a hatóságok vagy nem tulajdonítanak semmilyen jelentőséget a Centenáriumnak, elavult, irreleváns, a „krónikák porához” méltó akciónak tekintik, vagy ezen a téren sem képesek semmire (ahogy az autópályák, a vasút, az oktatás, az egészségügy és a többi esetében sem). Ez nem azt jelenti, hogy az összes román tehetetlen vagy műveletlen, és semmit sem tesz a Nagy Egyesülés Centenáriuma ügyében. Legalábbis „Erdélyben, a Bánságban és a nyugati Részeken” tisztességgel készülünk az eseményre, ahogy az tisztességes házaknál szokás. (Tudom, hogy miként készülődnek az 1918-ban Főnix-madárként feltámadt Lengyelországban, vagy Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Lettországban, Észtországban és így tovább.) Mindezek a közép-kelet-európai népek és országok 1918-ban támadtak fel újra és természetes dolog, ha felidézik történelmüknek azokat a meghatározó pillanatait. Annál inkább „felelőtlenek, kihívók és észbontók” (Mircea M. Morariu szavaival élve) egyes magyar vezetők, például Kelemen Hunor rendszeresen tett kijelentései, akik nem tesznek mást, csak azt igazolják, hogy egyes magyarok (hatóságok, szervezetek és személyek) részéről létezik egy információs háború a románok és Románia ellen. Kelemen úr hajdani uralkodói arroganciával arra emlékeztet bennünket, hogy a magyarok ezer éve vannak itt, míg a románok csak száz éve, megfeledkezve arról, hogy éppen ezért a mérhetetlen büszkeségért, ezért a dominanciavágyért és minden áron való uralkodásért vesztették el a nagy Magyarországot. Az ilyenfajta erdélyi és nemcsak erdélyi magyar vezetők megfeledkeznek arról, hogy vége van annak, amikor minden román szolga volt, hogy a románok feltámadtak és demokráciára ébredtek, hogy békében akarnak élni a velük együtt élőkkel, nem kérdezve többet állandóan, hogy ki volt az első és ki volt erősebb. Mindenesetre Románia egységes, szuverén és független államként való elismerése nélkül – már amennyire valóságosak lehetnek ma ezek a jellemzők – nincs lehetőség kiegyezésre. Miért nem állnak elő a magyarok egy egyetértési és együttműködési stratégiával, nagylelkű valóságok felépítésére vonatkozó nagylelkű elgondolásokkal, jó szavakkal és dicséretekkel akkor, amikor indokolt? Számukra Románia egy katasztrófa és egyetlen bűne van, mégpedig az, hogy létezik, a románok pedig arra születtek, hogy szolgák legyenek és a „Kárpát-medence civilizátoraira” hallgassanak, ahogy nem olyan rég még mondták és írták. Kelemen úrnak, hiszen meghatározó politikus, ismernie kellene a tömegek pszichológiáját és nem kellene állandóan feszítenie a húrt, a román néppel szembeni lenéző nyilatkozatokat téve és megvetést gerjesztve, főleg, hogy az „anyaország” példája jelenleg minden európai demokrata számára siralmas, ahol a budapesti hatóságok politikájában Horthy Miklós és más totalitárius szellemek dicsőítését, az idegenek és a menekültek elítélését, a felsőoktatás ellenőrzését látják és így tovább. A románok szerencsére már nem szolgák, sem mások alávetettjei, képesek a saját fejükkel gondolkodni, képesek megismerni, összehasonlítani és következtetéseket levonni. Ebben a szellemben csakis egyetlen következmény körvonalazódik egyes magyar vezetők politikájából: a romániai magyar kisebbség elszigetelődési tendenciája, a román társadalomba való integrálódás elutasítása (ami implicit módon az emigrálás gondolatát is magába foglalja), a román nép, értékeinek és jelképeinek a lenézése. Ha „a romániai magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban”, akkor egyértelmű, hogy nem ismerik el annak az államnak a legitimitását, melyben élnek, vagyis Románia legitimitását. Ez pedig az alkotmány súlyos megsértése és a törvény bünteti. Márpedig így nem lehet együtt élni. Együttéléshez nagylelkűségre, megértésre, odaadásra, másságra van szükség. Ezt szeretnénk látni a romániai, a magyarországi és a bárhol élő magyar vezetők mindennapos gyakorlatában. Szerencsére sok romániai magyar hűséges és tisztelettudó polgára annak az államnak, melyben élnek. A románok különben egyáltalán nem szörnyetegek vagy identitásrombolók, ahogy azt egyes forrófejűek és Szent István Magyarországának dicsőségéről álmodozók állítják. 2018-ra vonatkozóan pedig most összegyűlünk, emberek és intézmények, és továbbra is össze fogunk gyűlni, hogy szép, emlékezetes, nyugodt ceremóniákat gondoljunk ki, de főleg azért, hogy forrásköteteket és összefoglalókat jelentessünk meg, új korabeli tanúvallomásokat hozzunk felszínre, történelmi épületeket tatarozzunk, múzeumokat frissítsünk fel és nyissunk meg újra, 1918-nak szentelt keresztekhez és emlékművekhez vezető utakat újítsunk fel, szobrokat és más dicsőítő himnuszokat szenteljünk Ferdinánd királynak, Mária királynénak, Ion I. C. Brătianunak, Gheorghe Pop de Băseşti-nek, Vasile Goldişnak, Iuliu Maniunak, Iuliu Hossunak, Miron Cristeának, Alexandru Vaida Voevodnak és megannyi más személynek, akik félretettek minden ellenségességet, hogy a román nemzet szolgálatába álljanak. Az viszont kár, hogy nem tudunk egy kicsit koordináltabbak lenni, nem tudunk harmóniában, összhangban és szinkronban lenni, ahogy az nagy ünnepkor szokás. A demokráciának nem szabad anarchiává fajulnia, mert azt veszélyeztethetjük, amit egy évszázaddal ezelőtt felépítettek az említett nagy államférfiak. Személy szerint azt szeretném 2018-ban látni, hogy a románok összes nagy értelmiségije a köz szolgálatába áll és az ország érdekében felelős tisztséget vállal, ahogy azt az elődeink tették 1918-ban, nemzetünk „asztrális órájában”. Lucian Ionescu [Forrás: Transparent News, Fordítás: Főtér] itthon.ma/erdelyorszag 2017. szeptember 1.„Az RMDSZ-nek nem lesz hozzáférése a pénzforrásokhoz”Szokatlanul éles és nyílt ellenségeskedésbe torkollott a tegnap délutáni nagyváradi helyi tanácsülés, ami azzal kezdődött, hogy a testület RMDSZ-frakciója javaslatokat fűzött ahhoz a határozat-tervezethez, amely Románia nemzeti ünnepének jövő évi, száz éves évfordulójára elkészítendő szoborcsoport elkészítésére vonatkozik. Kirei Melinda tanácsos felvetette: amennyiben figuratív elemei lesznek a szoborcsoportnak, akkor az egyik alak ábrázolja Szent Lászlót, illetve a szoborkompozíción valahol valamilyen formában fel kellene tüntetni a Gyulafehérvári Nyilatkozatban elfogadott hat alepelvet. Erre reagálva Ilie Bolojan polgármester visszafojtott méreggel a hangában megjegyezte: „bizonyos esetekben nem ártana, ha a helyi tanácsosok illendőséget tanúsítanának, amikor javaslatokat fogalmaznak meg”. Válaszában Kirei Melinda elmondta, hogy nem tartja illetlennek a javaslatot, hiszen Szent László alapította Nagyváradot, és az ő történelmi tette nélkül amúgy nem lehetne ünnepelni semmit itt. Nem lesz Szent László Az eredeti határozattervezetet egyébként a liberális frakció igen szavazataival fogadta el a helyi tanács, az RMDSZ-frakció tartózkodott, a szociáldemokrata tanácsosok nemmel szavaztak. Az elfogadott határozat értelmében felújítják és közúti híddá alakítják át a Principatelor Unite és az Emilian Mircea Chitul utcákat összekötő gyalogos hidat, mely az átalakítás után a Centenárium Hídja elnevezést kapja majd. Az új hidat, valamint a szintén e történelmi eseményre emlékeztető, hat elemből álló szoborkompozíciót 2018. december 1-jén akarják majd átadni. A kompozíció hat eleméből négy a híd két hídfőjénél helyezkedik majd el, egy másik az Ady Endre, az András apostol és a Szigligeti Ede utcák kereszteződésében kialakítandó körforgalomban, egy pedig a Tímár (Plevnei), a Lovas (Călăraşilor) és a Principatele Unite utcák kereszteződésében kialakítandó körforgalomban fog állni. A szoborkompozíció kialakítására versenypályázatot hirdet a város, a beérkezett terveket egy hét tagból álló zsűri fogja elbírálni. A polgármestert felzaklathatta az RMDSZ-es tanácsos felvetése, hiszen a későbbiekben, egy másik napirendi pont vitáján tőle egyébként szokatlan módon a nyilvánosság előtt tett gúnyos megjegyzést Kirei Melindára, aki mint általában, ez alkalommal is papírról olvasta fel a javaslatát. A polgármester, miután elmagyarázta, miért nem ért egyet az RMDSZ-es helyi tanácsos javaslatával, megjegyezte: „mi történne akkor, ha nem lenne leírva az, amiket felolvas…” „Azért olvasok papírról, mert izgulok, és mert másképp dadognék” – hozta a polgármester tudomására a plénum előtt Kirei Melinda azt, hogy miért olvassa fel a javaslatait. Tiszteletlenség A Bolojan-RMDSZ csörte a tanácsülés végén folytatódott. Pető Dalma tanácsos kifogásolta azt, hogy az önkormányzat turisztikai egyesületének igazgatója, Mihai Jurca nem tiszteli a helyi tanács intézményét, ugyanis illetlen hangnemben, ráadásul érdemi információt nem szolgáltatva válaszolt az ő beadványára. Az eset előzménye az, hogy a váradi Szigligeti Színház idén márciusban benyújtott egy kérvényt a polgármesteri hivatalhoz, amelyben támogatást kért a különböző rendezvényeinek a lebonyolításához. A kérés átkerült a város turisztikai egyesületéhez, amelytől a színház azóta sem kapott választ. Pető Dalma július 10-én fordult írásos kérdéssel Mihai Jurcahoz, hogy megtudja, mi lett a Szigligeti Színház beadványával. Erre már érkezett válasz augusztus 10-i keltezéssel, amelyben Mihai Jurca tárgytalannak minősíti Pető Dalma kérését, lévén, hogy Jurca megítélése szerint a tanácsos jól ismeri a finanszírozási eljárást, illetve azért, mert a „Szigligheti” Színház nem nyújtott be finanszírozási pályázatot. Az RMDSZ-es tanácsos a testületi ülés végén leszögzete: megengedhetetlen az, hogy a polgármesteri hivatal egyik intézményvezetője egy hivatalos megkeresére, hivatalos válasz helyett magát a kérést minősíti, és arra kérte az egyébként az ülésen jelen nem lévő Mihai Jurcat, hogy a jövőben tartózkodjon az effajta megnyilvánulásoktól. Hozzászólt az esethez Kis Gábor RMDSZ-es tanácsos is, megjegyezve, hogy a színházakat nem kellene a civil szervezetekkel egy kalap alatt kezelni. Színházak is belekeverve Ilie Bolojan természetesen nem hagyta szó nélkül az elhangzottakat. Elmondta: az RMDSZ-nek hozzá kell szoknia ahhoz, hogy nem fér többé hozzá azokhoz a pénzforrásokhoz, amelyekkel az önkormányzat a városban megrendezésre kerülő eseményeket támogatja. „A polgármesteri hivatal az elkövetkező években is fog a város lakosainak szóló rendezvényeket szervezni bizonyos arányossági elvek alapján. Ha az RMDSZ is akar a városban eseményeket szervezni a magyar közösségnek, vagy minden váradinak, hát csak tessék, de néha ez már kínossá válik: egymásnak ellentmondó közlemények látnak napvilágot, egymásra szerveznek sajtótájékoztatókat”. Kis Gábor válaszában arra hívta fel a polgármester figyelmét, hogy a városnak két színháza van, és ezen intézmények egyike sem az RMDSZ, vagy Szociáldemokrata Párt kulturális intézménye. Hozzátette:ebben az egész ügyben az is nagyon zavaró, hogy a Szigligeti Színház négy hónap alatt egyáltalán nem is kapott választ. Bolojan erre reagálva megjegyezte: „nem tudom, hogy konkrétan mire utal a tanácsos úr, de a színházakat a Bihar Megyei Tanács tartja fenn, és tudomásom szerint a Szigligeti Színház költségvetése az idén nagyobb volt a Mária Királyné Színházénál.” Pap István / erdon.ro 2017. szeptember 5.DOLGOZÓ NŐ: A KOMMUNISTA ROMÁNIA LEGNÉPSZERŰBB MAGYAR NYELVŰ NŐI MAGAZINJAA Dolgozó Nő az államszocialista, kommunista Románia legfontosabb magyar nyelvű női magazinja volt, egy folyóirat, amit tízezrek olvastak, nem csak nők, hanem az egész család, egy folyóirat, amire a harminc év felettiek ma is emlékeznek és nosztalgiával gondolnak vissza. Nem egyszerűen egy női magazin volt: a szabásminták és a háztartási tippek mellett szépirodalom, művészetek, utazás, politikai propaganda, feminista törekvések is helyet kaptak a bizonyos években akár 42 oldalas folyóiratban. A téma, pontosabban egy ilyen színes, sokrétű sajtótermék kutatása, történelem, szociológia, antropológia, sajtó- és politikatörténet határán mozog, a folyóiratnak rengeteg féle különböző olvasata lehet, több tudomány, tudományág számára is izgalmas kutatási témát jelenthet. A Dolgozó nő folyóirat a teljes szocialista-kommunista időszakban megjelent, 1945-től 1989-ig, így a teljes rendszer, illetve a rendszer változásai lenyomatának is tekinthető, egy izgalmas, forráskritikát igénylő, de sok információt nyújtó forrás. A folyóiratot Kolozsváron szerkesztették magyar szerkesztők, cenzúrázása és nyomtatása a bukaresti Scânteia házban történt. Épp a nyomtatás helyszíne miatt az egyik legigényesebb kivitelezésű folyóirat volt Romániában, mely a negyvenes évek végén 5.000 körüli példányszámban jelent meg, ám a rendszerváltás előtt már 110.000 lapot nyomtak havonta, amiből körülbelül 80.000 az előfizetők megrendelésére készült.[1] Az első években épp csak „szárnypróbálgató” feminista szellemiségű, még képek nélküli pamflet vagy füzetszerű folyóirat 1948-ban került a Romániai Demokrata Nők Szövetségének (RDNSz) hatáskörébe, illetve irányítása alá, ami egy tudatosabb – mai szóval élve – imázs kialakítását vonta maga után, szigorúbb irányelveket és megvalósítandó célokat hozott. 1948 külalak szempontjából is fordulópontot jelent, hiszen ekkor tűnnek fel az első fotók is a címlapokon. Sütő–Egeressy Zsuzsa, a folyóirat egyetlen korábbi kutatója szerint a kezdeti számok inkább propagandafüzetekre hasonlítottak, mintsem képes női magazinokra. Ezeknek még nem volt illusztrált címlapjuk, sem gazdag illusztrációs mellékletük, a hangsúly a szövegre, annak mondandójára esett.[2] Az 1948 után megjelenő folyóiratot egész léte alatt meghatározta az RDNSZ, s a női szervezet bőven szolgáltatott témát cikkekhez, riportokhoz. A folyóirat végig a szövetség szócsöve maradt, de nem csak az övé, hiszen a „kötelező” témák mellett még sok tartalommal megtöltendő oldal maradt, amiket a kolozsvári szerkesztőségben a korszak viszonyaihoz képest szabadon írtak tele. A folyóiratnak sok neves, akár tudományos vagy irodalmi tevékenysége által ismert szerkesztője volt a közel 45 év folyamán. Első névvel jelölt főszerkesztője az 1947/6-os számtól Berde Mária volt – aki szépíró és újságíróként is a korai feminista törekvések egyik leghangosabb erdélyi szószólója volt. A főszerkesztői pozícióban Látó Anna, Orosz Irén, 1954-től Erős Blanka, 1973-tól Turósné Jakab Irma követték. A Dolgozó nő szerkesztői között olyan ismerősen csengő neveket említhetünk, mint Jordáky Lajos, Marton Lili, Varró Ilona, Erdélyi Lajos, Nagy Olga, Létay Lajos, Lázár József, Kányádi Sándor, Korda István, Kovács Erzsébet, Panek Zoltán, Szilágyi Júlia, Páll Árpád, Lászlóffy Csaba. Grafikai kivitelezésével jeles erdélyi magyar képzőművészek foglalkoztak, mint például Gy. Szabó Béla, Vernes András majd Cseh Gusztáv.[3] A folyóirat írott és képi tartalmát, tartalmait tekintve egyfajta korszakolás vezethető be a magazin történetébe. Négy jól elkülönülő, arányaiban eltérő időszakra osztható a közel 45 esztendő. A korszakolást egyrészt a két államszocialista, kommunista vezető „uralma” nyomán lehet elvégezni, így egyfelől Gheorghe Gheorgheu-Dej időszakát Sztálin 1953-as halálával két részre tagoltam, így lett egy 1945 és 1953 közötti, a szocialista berendezkedés, és a folyóiratban a milicista nőképet közvetítő időszak, és egy 1953-1965 közötti enyhülést jelentő korszak. A másik nagy tömb az 1965 és 1989 közötti időszak, az ún. Ceaușescu-korszak, amelyet szintén két különböző időszakra oszthatunk Ceaușescu sajátos politikája, illetve hatalmi törekvéseinek megnyilvánulása alapján, itt a korszakhatárt az 1974-es év jelenti. Az első korszak lapszámai inkább általánosabb témákkal foglalkoznak, a politika és a női egyenjogúság témakörei a leghangsúlyosabbak, úgy is mondhatjuk, hogy a folyóirat nemzetközi jellegű. Egyrészt a sztálini internacionalizmus jegyében más szocialista országok nőtársadalma jelenti a fókuszt, másrészt, ha a romániai helyzetről esik szó, az összetartás, a nemzeti egység, a román és magyar nők összefogása, a munkások és parasztok közös „harca” a leggyakoribb témák. A szovjet nő a példa, s a keleti blokk országainak megvalósításai jelentik a modellt. Ebben az időszakban a vezércikkek is valamely más országra koncentrálnak, esetleg a nemzetközi kongresszusokra, nem pedig a helyi gyárakra, építkezésekre, stb. Természetesen az olvasói levelek között már ekkor is találunk akár Székelyföldről beküldött leveleket is, például 1948-ban több alkalommal is közöltek a katonák hazaírt leveleiből, az üzemek közti munkaversenyek is megjelennek helyi témaként, illetve a nő kérdést is igyekeznek minél közelebb hozni az erdélyi, romániai magyar olvasókhoz, így például az 1948-as forradalom nagy magyar női alakjairól is találunk cikket. A második korszak kezdetén a témák nem igazán változnak, bár az szembeötlő, hogy eltűnnek a Sztálin-portrék, a Szovjetunió más népeit megjelenítő képek és egyre kevesebb a nehézipari munkásnő a képeken. Idővel egyre hangsúlyozottabban helyi jellegűvé válik a folyóirat, nem törekszik a szocializmus nemzetközi jellegének kiemelésére. Gyakran találunk helyi jellegű riportokat, interjúkat romániai munkásnőkkel, főleg az ország legfontosabb gyárainak dolgozóit mutatják be Aradtól Csíkszeredán át Petrozsényig, nemzetiségtől függetlenül. Továbbá a szervezeti tevékenységre, a kis, vidéki női egyesületek, szövetségek munkájára is nagy hangsúlyt fektetnek. A munka mellett megjelenik a szabadidő és a művészet is, mint fontos témák, akár színházi ajánlót, filmes ismertetőt is olvashatunk. Fontos témává válik az utazás, Románia tájait népszerűsítik, a Békási-szoros vagy épp a Kazán-szoros jelennek meg mint turisztikai helyszínek. A hivatalos váltás politikai téren 1965 augusztusában következett be, ekkor lett Nicolae Ceauşescu a Kommunista Párt főtitkára, ám ez a változás a folyóirat szintjén kezdetben nem igazán volt érzékelhető. Tulajdonképpen 1966-tól van nyoma is annak, hogy megváltozott valami, a májusi számtól a Dolgozó nő főcím alatt megjelenik egy alcím: Társadalmi-politikai és kulturális képes folyóirat. Az alcím nem azt hangsúlyozza, hogy egy női magazinról van szó, nyoma sincs már a kezdetek emancipációs törekvéseinek, a korai, szinte feminista szellemiségnek, a folyóirat jellege más irányba „tolódik el”. A Ceaușescu-korszak címlapjait egytől-egyig színes fényképek díszítik. A korszakban a portré műfaja uralkodó, de a munkásnők portréi mellett az anyákról készült fényképek is nagyon gyakoriak, illetve viszonylag gyakran látunk kis gyermekekről készült portrékat is. A téli szünidőhöz vagy a nyári vakációhoz kapcsolódóan nem ritkán látunk családi életképeket is. Tartalom tekintetében gyakoriak a riportok, de már nem női érdekeltségűek, a beszámolók, interjúk mind általánosak. Több tanácsadó rovat is helyet kap a folyóiratban, illetve a háztartás és a család még hangsúlyos témák, külön gyerekneveléssel foglalkozó rovat is van, de azért már a divat is fontos szerepet kap. Egyre több a folyóiratban a reklám is, oldalas vagy fél oldalas hirdetéseket látunk. A kolozsvári Dermata gyár termékeitől a sepsiszentgyörgyi Spicul ásványvíz-palackozó vállalat reklámjáig rengeteg helyi érdekeltségű hirdetést láthatunk. A szakirodalom az 1972 és 1989 közötti éveket gyakran külön egységként kezeli, a nemzeti kommunizmus időszakaként emlegeti, ugyanakkor Ceaușescu személyi kultuszának csúcsát és diktatúrájának legnehezebb éveit jelenti. Bár kisebbség- és sajtópolitikája is változott ebben az időszakban – ekkor kezdtek el többek között a magyarok jogai egyre inkább sérülni, valamint a magyar sajtó egyre nehezebb helyzetbe került – a Dolgozó nőt a legtöbb megszorítás elkerülte. A hetvenes évektől a legtöbb magyar sajtótermék példányszáma csökkent, míg a román lapok, folyóiratok példányszáma látványosan nőtt, ám a Dolgozó nőt ez sem érintette. A nőkép, valamint a témák tekintetében alapvetően a harmadik korszak folytatódik, kivételt csupán a címlapok stilizált Ceaușescu-portréi jelentenek, melyeken a diktátort teátrális környezetben, vörös háttér előtt ábrázolva jelenítik meg, illetve az őt dicsérő versikék, dalok leközlése. A témák megmaradnak, de a minőség sok esetben romlik, a címlapoktól a folyóirat anyagáig sok területen érezhető a lassú minőségromlás. Bár a cikkek változatosak, már véletlenül sem találunk a hatvanas években gyakorinak számító szövegekhez hasonlatos cikkeket például a szürrealizmusról, Picassóról vagy egy külföldi ország szépségeiről. Ez már az az időszak, amikor nem csak a bátorok vannak „zárva”, hanem az információ terjedését is igyekeznek korlátozni. A Dolgozó nő a kor folyamatainak izgalmas lenyomata. Természetesen az ideológiai és politikai keret miatt, tanulmányozásakor a kutató forráskritikát kell alkalmazzon, de a vizsgált anyag éppen a rendszer „tipikus” ferdítéseivel, túlzásaival együtt egy sokat mondó látlelet. Naomi Wolf A szépség kultusza című könyvében nagyon frappánsan fogalmaz: „A női magazinok több mint egy évszázada a női szerepek megváltoztatásának leghatásosabb eszközei, és ez idő alatt – ma még inkább, mint eddig – következetesen dicsőítették mindazt, amit a kormányzat elvárt a nőktől”.[4] Tóth Gödri Iringó / Erdélyi Krónika Válogatott irodalom: Cârneci, Magda: Artele Plastice în România 1945-1989. Polirom, București, 2013. Győrffy Gábor: Cenzúra és Propaganda a kommunista Romániában. Korunk – Kompress Kiadó, Kolozsvár, 2009. Horváth Attila: A magyar sajtó története a szovjet diktatúra idején. [Internet https://mtmi.hu/dokumentum/410/a_magyar_sajto_tortenete_mk7_w.pdf%5D Nézőpontok/Pozíciók – Művészet Közép-Európában 1949-1999. Kortárs Művészeti Múzeum – Ludwig Múzeum, Budapest. Petcu Mircea:Istoria jurnalismului din România în date: enciclopedie cronologică. Polirom, Bukarest, 2012,o.n. Peterná Miklós: Kis magyar fotótörténet. [Internet –https://marcheo.c3.hu/index.php?inc=obj&id=42&oid=26&ref=sub&roid=7 Peternák Miklós: Új képfajtákról. Balassi Kiadó, Budapest, 1993. Radics Vilmos: Képszerkesztés – Sajtófotó. Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest. Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia. Budapest. 2009. Jegyzetek [1] Jakab Márta szóbeli közlése. [2] Sütő–Egeressy Zsuzsa: Nőkép egy kommunista nőlapban. in Korunk – Női szerepek. 2007/03. [Internet – https://epa.oszk.hu/00400/00458/00123/2749.html] o.n. [3] Dolgozó nő in https://mek.oszk.hu/03600/03628/html/d.htm#DolgozóNő. o. n. [4] https://www.mediakutato.hu/cikk/2002_04_tel/07_otthonod_az_urade o. n. Erdély.ma 2017. szeptember 6.A fogyasztóvédő úgy működik, mint a Ku-Klux-KlanA fogyasztóvédelem jó néhány képviselője, különösen a háromszéki hivatal vezére Székelyföldön úgy viselkedik, mint Amerikában száz évvel ezelőtt a Ku-Klux-Klan – jelentette ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának és az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke tegnap újságírói kérdésre válaszolva egy sajtótájékoztatón. A téma annak kapcsán került előtérbe, hogy a múlt héten székelyudvarhelyi bevásárlóközpontnál történt provokáció nyomán az üzletházat megbírságolta a fogyasztóvédelem arra hivatkozva, hogy az elárusító nem tudott románul. Az ügy fejleményeként átfogó vizsgálatot indított a fogyasztóvédelmi hatóság, hogy sérül-e a Kovászna, Hargita és Maros megyei üzletekben a vásárlók román nyelvű tájékoztatáshoz való joga, jelezte a Krónika. A Mircea Gheorghe Diacon vezette háromszéki hivatal Sepsiszentgyörgyön megbírságolt egy fánksütőt, mert a kiszolgáló állítólag nem tudott románul, és nem szolgálta ki a román nyelven hozzá fordulókat. Erre nincs bizonyítékuk, de több feljelentést kaptak az ügyben, nyilatkozta a hivatalvezető. Az eset után nyomozva lapunk megkereste a megbírságolt sepsiszentgyörgyi fánksütőt. A helyszínen tegnap egy magyar és egy román anyanyelvű munkatársat találtunk. Elmondták, az eset több mint egy hónappal ezelőtt történt. Semmi olyasmiről nem volt szó, hogy nem kívánnak valakit kiszolgálni, csupán a hölgy nem akarta megérteni, hogy még várni kell, hiszen a tésztának kelnie kell előbb, csak utána süthető. Feljelentése nyomán rótták ki a bírságot. Tamás Sándor elmondta, több tucat példát tud, hogy kettős mércét alkalmaznak a megyei fogyasztóvédők, csak a cégvezetők hallgatnak, mert félnek, hogy másnap is kiszállnak ellenőrizni. Igaz ugyan, hogy román vidéken is járnak, de ott ugyanolyan hibákért, amikért magyar vidékeken súlyos pénzbírságokat rónak ki, csak figyelmeztetnek. Diacon azt is kijelentette, „minden magyarnak levágnám a lábát a láncfűrésszel, ha tehetném” – mondotta az elnök. A román állam támogatásával működik ez a hajsza Székelyföldön, egyesek úgy viselkednek, mint száz évvel ezelőtt Amerikában a Ku-Klux-Klan. (A Wikipédia szócikke szerint titkosan szerveződő társaságok, melyek sok ezer ártatlan embert félemlítettek, korbácsoltak és öltek meg bőrszínük, hitük, meggyőződésük miatt.) Azontúl, hogy megbélyegeznek egy népcsoportot, oda fogunk jutni, hogy hamarosan az utcán is nyílt atrocitásokra fognak felszólítani – osztotta meg aggodalmait Tamás Sándor. Sok esetben a bíróság, ügyészség szemet huny az atrocitások fölött. Meg akarnak félemlíteni, egy láthatatlan hatalom, egy „mély állam” – miként Kelemen Hunor fogalmazott – áll a háttérben. Olyan személyek vezetnek állami intézményeket, jelesül a háromszéki fogyasztóvédelmi hivatalt, akik alkalmatlanok és méltatlanok a köztisztségre, és közösség elleni izgatást kreáltak – ez bűncselekmény. Annak ellenére, hogy a sajtó nyilvánosságra hozta, miért volt alkalmatlan és méltatlan a rendőrség, majd a polgárőrség kötelékeiben maradni, a bukaresti hatalmasok őt ott tarják és működtetik. Az elnök a Háromszékben 2016. január 27-én megjelent Rendőrnek nem jó, fogyasztóvédőnek igen? című tényfeltáró riportunkat említette. „Ilyesmi megengedhetetlen egy 21. századi országban. Fel kell tárni a visszaéléseket, és ország világ előtt tálalni kell úgy, hogy azt hallják meg Washingtonban is” – szögezte le. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 7.ELKÉSZÜLT A KÜLÖNBIZOTTSÁG JELENTÉSE – BĂSESCU CSALÁSSAL LETT ELNÖK2009-es romániai elnökválasztás kimenetelét eldöntő választási csalás előkészítésével vádolja Traian Băsescu volt államfőt és az országot akkor irányító Emil Boc vezette jobboldali kormányt a parlament különbizottsága, írja az MTI. A bizottság tegnap nyilvánosságra hozott jelentésének elfogadásán a PNL nem vett részt, arra hivatkozva, hogy nem hajlandó szavazatával legitimálni a PSD–ALDE szociálliberális kormánytöbbség előre elkészített, az ellenzék észrevételeit figyelmen kívül hagyó dokumentumát. A különbizottság jelentése szerint az elnöki hivatal és a Boc-kormány átfogó, összehangolt akciótervvel készítette elő a választási csalást, így bűnszövetkezet létrehozásával, csalással, hatalmi visszaéléssel vádolható. A testület állítását egyebek mellett azzal támasztja alá, hogy a voksolás előtt néhány hónappal Băsescu államfő felmentette tisztségéből Dan Nicát, a nagykoalíciós kormány szociáldemokrata belügyminiszterét, utódjának, a – Băsescut támogató demokrata párti – Vasile Blagának pedig első dolga volt lecserélni 20 megyei prefektust, akiknek jelentős szerepük volt a voksolás megszervezésében. A jelentés készítői elismerik: azt nem sikerült feltárniuk, hogy a SRI és a DNA milyen szerepet játszott az állítólagos választási csalásban, ezt pedig annak tulajdonítják, hogy a vádhatóság és a titkosszolgálat vezetői nem volt hajlandók megjelenni a különbizottság előtt, vagy egy, az ügyben indult – időközben vádemelés nélkül lezárt – ügyészségi vizsgálatra hivatkozva nem voltak hajlandók érdemi információkat szolgáltatni a parlamenti bizottságnak. A 2009-es elnökválasztáson a hivatalban lévő Traian Băsescu államfő úgy szerezte meg második ötéves mandátumát, hogy alig több mint fél százalékponttal, 70 ezer szavazattal múlta felül ellenfelét, Mircea Geoană szociáldemokrata pártelnököt. Székely Hírmondó; Erdély.ma 2017. szeptember 11.A Funarhívő bulvárminiszterSzilágyi Aladár rövid összeállítása arról, hogy kit tisztelhetünk a román kulturális tárca vezetőjében. Röhejes centenáriumi programkínálat ígérkezik, bár nem biztos, hogy kedvünk lesz nevetni. A legújabb, júliusban egybekotyvasztott román kormány művelődés- és nemzeti identitásügye (ez a tárca hivatalos elnevezése!) a lehető legjobb kezekbe került. A kultúráért felelős miniszter, Lucian Romaşcanu nagy tapasztalatokkal rendelkező, sokoldalú vezető, hiszen hol reklámügynökségek menedzsereként, hol imilyen-amolyan tévétársaságok szakértőjeként, illetve igazgatójaként, s ami témánk szempontjából a legfontosabb: több szenzációhajhász bulvárújság, celebek magánéletén csámcsogó, intimitásait lefetyelő hecclap kiadójaként is excellált. Ez irányú áldásos és jólfizetett tevékenységét 2016-ban szakította félbe, amidőn hirtelen felülkerekedett benne a politika iránti elhivatottság érzése. Sikerrel indult a parlamenti választásokon, és biztos befutóként Buzău megye egyik szenátora lett a PSD színeiben. Menten megválasztották a Szenátus Kulturális és Médiabizottsága elnökévé. Ilyen szakmai karrierrel a háta mögött nem csoda, hogy amikor saját pártja – sikeres bizalmatlansági indítványával – felszámolta a saját kormányát, és kiebrudalta a hűtlenné vált és csúnya Sorin Grindeanut a Victoria palotából, majd helyébe a hűséges és szép Mihai Tudosét ültette, az újsütetű kormányfő tüstént maga mellé emelte kabinetjébe a nagy- és sokérdemű Lucian Romaşcanut. Talán a szülőföld hívásának engedve, vagy éppenséggel kulturális tárcája másik fele: a nemzeti identitásügy iránti felelősségtudatból látogatott haza, Buzău városába. A Dáko-román civilizáció nemzetközi kongresszusa – ami július végén zajlott – az első olyan nagyszabású rendezvény volt, amelyen Romaşcanu miniszteri minőségében vett részt. A tudományos szimpózium felkért előadói között a dák kultúra, a kontinuitáselmélet olyan kiváló szakértői szerepeltek, mint dr. Mircea Chelaru hadseregtábornok, volt vezérkari főnök, avagy dr. Gheorghe Funar, Kolozsvár hajdani polgármestere. Utóbbi uraság, aki eddigi kutatásaival, illetve az azok alapján írt értekezéseivel bebizonyította, hogy Jézus Krisztust dák anya szülte, Albert Einstein pedig Mihai Eminescutól plagizálta a relativitáselméletet, most azzal nyűgözte le hallgatóságát, hogy a legősibb matematikai tudás szülőföldje Dácia volt. Mindez egybevág azokkal a kongresszuson elhangzott tudományos közlésekkel, melyek szerint a Zamolchsishez kötődő dák egyistenhit a zsidó és a keresztény monoteizmus közvetlen előzménye, avagy a dák nyelv minden európai nyelv ősnyelve, mi több: a mai írásbeliség a géta-dák írásbeliségen alapul stb, stb. Nos, a hívatlanul-váratlanul betoppant díszvendég, Lucian Romaşcanu – ugyan nem ülte végig a kétnapos tudományos szessziót –, mielőtt távozott volna, a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy a magáévá tette a konferencia szellemiségét, és tapasztalt kulturális menedzserként támogatni szándékozik annak promoválását. Sokra értékelte Funar és elvtársai tevékenységét: „Szeretném, ha az önök valamelyest szűkkörű szenvedélye kiterjedne a mainstream szférájába, a nemzeti oktatás fő irányvonalába. A fiatalság számára vonzóvá kell tennünk az anyanyelvet, meg kell győznünk őket arról, hogy ez az igazi történelem, erre kell építkezniük. Rendkívül nyitott vagyok arra, hogy az ön itteni kollégáival együtt haladva, javaslatot tegyünk a tanügyminiszternek az oktatási program ilyen irányú kiegészítése érdekében. (…) Kívánom, hogy az önök elkövetkező kongresszusait a fiatalok népesítsék be, hiszen meg vagyok győződve arról, hogy az itt megjelentek immár az igazi, nemzeti román történelmet mondják a gyermekeiknek, unokáiknak. Hiszen 2018 rendkívül fontos esztendő lesz a mi történelmünk szempontjából. Kérem, gondoljanak ki olyan programokat, amelyek felmutatják ezeket az igazi kincseket a fiatalok számára.” Romaşcanu nem véletlenül emlegette a centenáriumot. Ugyanis számos komplikáció kerekedett 1918. december elsejének századik évfordulós megünneplése körül. Függetlenített főigazgatóságot hoztak létre, parlamenti szakbizottságokat, területi egyleteket alapítottak stb., csak éppen az előkészületek koordinálása nem jött össze. A miniszter – miután elismerte, hogy a kormány még mindig nincs felkészülve a 2018. január elsejével induló centenáriumi évre –, elérte, hogy a főigazgatóság az ő felügyelete alá kerüljön. Tárcaközi bizottság létrehozását is kezdeményezte. „Gyors és hatékony tűzoltómunkára van szükségünk – keménykedett –, ahhoz, hogy egyről a kettőre jussunk.” Arról viszont, hogy miként kerül elosztásra a centenáriumra szánt több millió euró, egyáltalán: mit tartalmaz az országos projekt, a miniszter nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak, mert… az szolgálati titok (secret de serviciu)! Daniel Şandru, aki a Cioloş-kormány idején államtitkári minőségben felelt az előkészületekért, kijelentette: „A jelenlegi kormány kapkodása merénylet a román társadalom történelmi emlékezete ellen. (…) Az előkészítést a legszegényebb tárcára, a kulturális minisztériumra bízták, amely ráadásul a bombasztikus-populista »nemzeti indentitás minisztériuma« nevet is viseli. Eddigi félelmem meggyőződéssé vált: a legjobb esetben úgy fogjuk megülni Románia Centenáriumát, ahogy mi legjobban képesek vagyunk rá: nevetségessé tesszük a világ előtt, hazafiaskodó, nemzetieskedő, mindenek feletti ősiségünket harsogó szónoklatokkal, dák zászlókkal, kalusárokkkal és egyéb giccses népieskedéssel.” erport.ro 2017. szeptember 12.Háromszéken feljelentik a fogyasztóvédőket, ha román nyelvtudást ellenőriznekA háromszéki RMDSZ panaszt tesz azokra a fogyasztóvédőkre, akik azt vizsgálják, hogy ki, hogyan beszéli a román nyelvet, mutatott rá Tamás Sándor. A szövetség háromszéki elnöke keddi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a kauflandos miccs-botrányt követően arról értesült, hogy a fogyasztóvédők ellenőrzik a cégeknél, hogy ki, hogyan beszél románul. Tamás Sándor felhívással fordul mindenkihez, hogy ha ez valóban megtörténik, azt hozzák nyilvánosságra, mert ehhez a fogyasztóvédőknek nincs joguk és ilyen esetben az RMDSZ eljárást kezdeményez. A háromszéki tanácselnök kifejtette: fenntartja korábbi nyilatkozatát, amelyben egyes fogyasztóvédők tevékenységét a száz évvel ezelőtt Amerikában működő a Ku Klux Klánhoz hasonlította, mert állami segédlettel alkalmazzák a kettős mércét és meg akarnak bélyegezni egy népcsoportot. Hozzátette: biztos abban, hogy nem fogják becsületsértésért beperelni, de ha mégis megtörténik, akkor áll elébe, és állítását bizonyítékokkal támasztja alá. Tamás Sándor a sajtótájékoztatón megismételte, hogy a háromszéki fogyasztóvédők vezetőjét, Mircea Diacont inkompetensnek tartja, aki állami segédlettel tölti be ezt a fontos tisztséget, holott alkalmatlannak bizonyult a rendőrségnél, a polgárőrségnél is. A tanácselnök úgy nyilatkozott: nem tudja honnan van benne ennyi szenvedély és káröröm, hogy minden ellen hadjáratot indít, többek között a Székely Vágta, a Székely termék vagy a SIC – Terra Siculorum autós matrica ellen is. A tanácselnök szerint a háromszéki főfogyasztóvédő sorozatosan kárörvendő magatartást tanúsít. A székelyudvarhelyi kaufland botrány kapcsán megszólaltatott Mircea Diacon a háromszéki fogyasztóvédők vezetője a sajtónak azt nyilatkozta: Sepsiszentgyörgyön is voltak bejelentések, hogy a románokat nem szolgáltak ki. Mircea Diacon szerint Kovászna megyében is ellenőrzik az üzleteket, de nem az alkalmazottak román tudását tesztelik, hanem azt vizsgálják, miként alkalmazzák a kötelező román feliratokra vonatkozó törvényt. A fogyasztóvédő szerint Kovászna megyében is voltak bejelentések, hogy a románokat nem szolgálták ki, például egy sepsiszentgyörgyi fánksütő alkalmazottjára panaszkodtak több ízben a vásárlók, hogy nem tud románul. Diacon szerint erre nincs bizonyíték, de mivel többen is bejelentést tettek, a vállalkozót megbírságolták. Kovács Zsolt / maszol.ro 2017. szeptember 13.Nacionalista liberálisokFelugattak a nemzeti liberálisok! Egyazon időben! Már nem is tudom, kit nevezzek meg a sok alelnök közül: Mircea Havat vagy Florin Romant, esetleg az elnök Ludovic Orbant, vagyis Lajcsit. Nagy fájdalmuk, hogy az erdélyi magyarok nem akarják megünnepelni Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulóját, de az is bántja őket, hogy az RMDSZ vezérkara miért tárgyal a hatalmon lévő PSD–ALDE szövetséggel, miért nem csak ővelük… Nem nagyon beszélnek arról, hogy a párt népszerűsége folyamatosan lemenőben van, ezért nyúltak a jó öreg nacionalizmushoz. Nem hinném, hogy ennek nagy keletje lenne, mert a mélyrepülés oka, hogy miután hatalmaskodásuk idején igencsak megszorították a népnek adott juttatásokat, s most éppen a baloldali kormány életszínvonal-emelési intézkedéseit támadják. Idős liberális ismerősöm szerint már az, hogy egyesültek a rossz emlékű Demokrata Párttal, butaság volt, de a néppárthoz való átállás is kolosszális ökörségszámba megy. És hogy a saját magas fizetésüket megszavazták, a köznép nyugdíjának emelését pedig nehezményezik, oda vezet, hogy még a kemény szabadelvűek sem fognak rájuk voksolni. Valamikor a párt nevéből a liberális mellől többen ki akarták venni a nemzeti (ne írjam: nacionalista) szót. A párt akkori elnöke, Radu Câmpeanu nagyon ellenezte ezt. Egy darabig európaibb hangokat pendítettek meg, majd szép lassan áthangolódtak balkánivá, versenyezve a szocdemekkel, majd lépéshosszal le is hagyva ezeket. Most már odáig jutottak, hogy Orban Lajcsi azon sóhajtozik, miért akarják leszállítani a bizonyos magyar jogokat lehetővé tevő 20 százalékos kisebbségi küszöböt 10 százalékra. Meg hogy az erdélyi magyarságnak is milyen jó volt Erdélynek Romániához való ragasztása. Olyan jó, hogy még román politikusok is megírták (Octavian Goga, Iuliu Maniu, Victor Babeș, Ion Slavici, Traian Vuia stb.): a regátiak „skrupulus nélkül” fosztották ki a transzilván területeket. Na, meg az ígéreteikből alig tartottak be valamit; nemhogy autonómiát nem adtak, hanem erőszakolt románosítást vittek véghez. És még csak annyit: nem a gyulafehérvári gyűlés „csatolta” Erdélyt Romániához (ennek lesz jövőben a 100. évfordulója), hanem a trianoni szerződés, pontosabban diktátum, amelyet 1920. június 4-én írtak alá. Ezt pont Lajcsi ne tudná? Hiszen az apjától csak hallhatta! Román Győző / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. szeptember 13.A FOGYASZTÓVÉDŐ NEM NYELVELLENŐRA fogyasztóvédelmi hivatal nem nyelvtudás-ellenőrző szerv – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján újságírói érdeklődésre.A kérdés arra vonatkozott, voltak-e utóhatásai az elnök korábbi, Gheorghe Mircea Diacon háromszéki fogyasztóvédő hivatalvezető ténykedéséről tett nyilatkozatának, melyet A fogyasztóvédő úgy működik, mint a Ku-Klux-Klan címmel közöltük szeptember 6-i lapszámunkban? Tamás Sándor tudja, hogy erősen fogalmazott, igazából nem voltak utóhatások, de akadt, aki Diacon köréből megkérdezte, alá tudja-e támasztani állításait. Igen, áll elébe, amennyiben becsületsértési eljárást kezdeményezne az illető, tanúkat tud felvonultatni a bíróságon, mondotta az elnök. Megismételte, Diacon inkompetens és összeférhetetlen azzal a tisztséggel, amelyben 2012 óta román állami segédlettel tartják. Feltette a szónoki kérdést, miért van benne annyi szenvedélyes káröröm és gonoszság? Hiszen nem egyedi, hanem sorozatos rosszindulatú esetek jellemzik tevékenységét: a zabolai néptánctánctábort, az unitárius gyerekek árkosi táborát, a zabolai Csipkésben a gyerektábort, a SIC-Festet zaklatta, kikelt a SIC-matrica, a székely termékek, a székely ízek ellen. A tánctábor szervezőit súlyos büntetéssel illette, nem azért, mert egészségügyi gondok voltak, hanem mert a konyhában, ahol négyszáz gyereknek főztek, nem tüntették fel, egy adag étel mennyi húst tartalmaz. Az elnök válaszolt is korábban feltett kérdésére: Erdővidéken hallott kifejezést idézett, „ki amilyen, olyan”, tömör jellemzés, tette hozzá. Az elnök felelevenítette a Háromszékben 2016. január 27-én megjelent Rendőrnek nem jó, fogyasztóvédőnek igen? című tényfeltáró riportunkban közölt információkat. Diacon nem volt alkalmas a román rendőrség kötelékeiben maradni, majd a polgárőrségtől a munkatörvénykönyv 130-as cikkelye első bekezdésének i. pontjával bontották fel szerződését, magyarán kirúgták. Ezek után román állami segédlettel fontos köztisztségbe nevezték ki. Annak ellenére, hogy nagyon sokszor felhívták az illetékesek figyelmét, hogy ez nem helyénvaló, mégis ott tartják. Mostanában Diacon és brassói felettese, Sorin Claudiu Susanu Székelyföldön azt vizsgálják, hogy ki milyen szinten beszéli a román nyelvet. Ehhez semmiféle joguk nincsen! – mondta az elnök. Legyen világos, a fogyasztóvédelmi hivatal nem nyelvtudás-ellenőrző szerv, hangoztatta. Továbbá felhívta a figyelmet, ha bárhol ilyesmi történik, azonnal jelezzék, lehetőleg a sajtónak, hogy kerüljön nyilvánosságra az eset. Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma 2017. szeptember 15.MEGHALT MIRCEA IONESCU QUINTUSMeghalt Mircea Ionescu Quintus – nyilatkozták az AGERPRES hírügynökségnek politikai források. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) tiszteletbeli elnökét 100 éves korában érte a halál. Mircea Ionescu-Quintus 1917. március 18-án született. Ploieşti-en járt líceumba, majd a bukaresti jogi egyetemen diplomázott. Harcolt a második világháborúban, a kommunizmus idején politikai fogoly volt. Mircea Ionescu Quintus 1993. február 26-ától 2001. február 17-éig töltötte be a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségét. 1991. október 16-ától 1992. november 19-éig a Stolojan-kormány igazságügyi minisztere volt. Az 1996-os parlamenti választáson szenátori mandátumot szerzett, 2000 februárjában kinevezték a szenátus elnökévé. 2000-ben ismét szenátorrá választották. 2002. október 19-e óta töltötte be a PNL tiszteletbeli elnöki tisztségét. Közben íróként is ismertté vált, tagja volt a Romániai Írószövetségnek, illetve számtalan kulturális szervezetnek és társaságnak. Több díj és kitüntetés birtokosa volt, 2017 márciusában, 100. születésnapja alkalmából a Románia Csillaga érdemrend tiszti fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis államfő. Mircea Ionescu Quintus nős volt, egy gyermek édesapja. Agerpres; Erdély.ma 2017. szeptember 21.Hatvanötök és egyéb csemegékMielőtt az olvasó azt gyanítaná – és némi okkal – hogy rögeszmésen tapadok a témára (lásd. ez év jan. 18, febr. 17, ápr.13, jún. 29. – igaz csak egy mondat erejéig – e rovatban megjelent szövegeimet), igyekszem már az elején hozzátenni: nem a szolgálatok és a besúgók az egyetlen kizárólagos hobbim. Ezért nem is tekinthetem magam szakértőnek, a kérdéskör beható ismerőjének; más lapra kívánkozik, hogy már az is eleve gyanús lehet, ha valaki ebben a pászmában számít specialistának. Nos, ennyi captatio és ködösített sejtelmeskedés, után lássuk a medvét! Mely nem brummog, nem került a kilövendő-áthelyezendő nagyvadak közé, hanem csak egy kiszuperált SRI-tiszt, aki azt igyekszik elhitetni, hogy a nulladik döntési kör közelében szolgált főspion. Dragomir, a nyugalmazott ezredes több ízben is jelezte, hogy „mondanivalója” van, nyomasztja a Román Hírszerző Szolgálat házatáján tapasztalt visszaélések sorozata, és nemes inditéktól sarkallva nem tesz egyebet, csak az intézmény (maradék) mundérját mentené. Másfelől Florian Coldea, a SRI szintén nyugállományba vonult(atott) második embere rosszhiszeműséggel vádolja egykori kollégáját és beosztottját, sötét háttérszándékok eszközének nevezi őt, és úgymond ellentámadásba lendül. Hagyjuk kettejük pengeváltását folytatódni (bár ez a kifejezés túl preciőz, azt sugallná, hogy itt két talpig gentleman vív meg saját és osztálya becsületéért, férfiasan, egyértelmű szabályok szerint), 00 és fordítsuk tekintetünket egy konkrét kérdésre: a sajtóba plántált SRI-tisztek (ügynökök, megbízottak, kollaboránsok, spiclik, ízlés szerint tessék válogatni) ügyére. Mert Dragomir „listáján” 65 név szerepel, köztük egy focicsapatnyi sajtós. Az exezredes úgy véli, ezek a személyek közvetlenül kapcsolatban álltak a Hírszerző Szolgálattal, és ezért érdemes őket a parlamenti szakbizottság összevont szemöldökű testülete elé citálni. Mindeközben Coldea egy interjúban kitérő választ ad arra a kérdésre, hogy léteztek/nek-e a redakciókban álcázott titokszolgák; a felelet gazdája olyanformán farol ki a dialógusból, hogy egyben utal arra: a SRI-nek mindenhol ott kell lennie, ahol a munkája megköveteli és ahol hasznos infókat tud beszerezni. Ami pedig azt a kérdést, vagy inkább kételyt illeti, hogy ezáltal nem sérül-e az információ, nem válik-e manipulált anyaggá a hír, az értesülés, az adatolt tény, s a szakma tájékoztató funkciója okafogyott lesz, nos, erre határozott nemmel válaszol az egykori SRI-illetékes. Indoklása letaglóz: merthogy ő nem állította, hogy vannak álcázott tisztek, s ha mégis, hát azoknak nemzetvédelmi ügyekkel van dolguk, nem a sajtóorgánum kiadói politikáját firtatják, meg a minden szerkesztőségben terjedő pletykákat, melyek szerinte amúgy is napvilágra kerülnek. S mindezt, a hüledezés után akár elszólásnak, rosszul értelmezett kérdésre adott válasznak tekintené az egyre szkeptikusabb, ám mégis higgadtságra szavazó vélekedő, ki lennék éppen. Csakhogy Coldea viszonyulására rárímel egy másik ex válasza: George Maior, az amerikai román nagykövetté „avanzsált” volt hírszerzőfőnök sem zárta ki – kronológiailag Coldea kijelentése előtt – hogy a sajtóban hírszerzők működnek. Pontosabban úgy fogalmazott: mindenütt jelen kell lenniük, ahol ezt a nemzetbiztonság megköveteli. A sajtón túl, a gazdasági szférában és a politikában is – teszem hozzá én, vállalva a hipotézissel járó kockázatot. Ez utóbbi szférában kiadós tapasztalatunk van: csak egy friss példaként a Nemzeti Liberális Párt alighogy eltemetett tiszteletbeli elnökének esete. Mircea Ionescu Quintus megérte a száz esztendőt, ebből három évtizeden át, 1959 és 1989 között jelentett a Szekuritaténak: a különben epigrammistaként ismert politikus ebben a periódusban 183 ízben súgott be. Feljelentései bizonyára nem szerepelnek majd az életművet akár „válogatott alkotások” címen bemutató kötetben. A temetésére rászervezett rosszízűen túllihegett ceremóniát elnézve még csak lábjegyzetben sem jut a jelentéseknek hely. Rostás-Péter István / maszol.ro 2017. október 17.Dupla bírság a román címke hiányáértEgyenként kétezer lejes pénzbírsággal sújtotta a megyei fogyasztóvédelmi hivatal azokat a kereskedőket, akik termékeiket elfelejtették románul is feliratozni. A magyarellenességéről is híres Mircea Diacon felügyelő által vezetett hatóság önszántából végzett ellenőrzései során 37 helyen vizsgálódott, 16 jegyőzkönyvet állított ki olyan termékek miatt, amelyekről hiányzott a román nyelvű címke az előírásos tudnivalókkal, és 8 esetben rótt ki bírságot, mégpedig a hasonló szabálysértéseknél szokásos 1000 lej kétszeresét. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 18.Bepanaszolták Tamás Sándor megyeelnökötAz Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) és a Brassói Ítélőtáblai Ügyészségnél is panaszt tett Tamás Sándor ellen a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetősége. Úgy vélik, hogy a megyeelnök nyilatkozataival ártott az intézmény megítélésének. A felügyelőség vezetőhelyettese, Mircea Diacon szerdán azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy Tamás Sándor több alkalommal is negatív megjegyzéseket tett a Kovászna megyei fogyasztóvédők munkájával kapcsolatban, szeptemberben például a Ku Klux Klánhoz hasonlította az intézményt. „Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke megtámadott egy román közintézményt, becsmérelve ennek munkáját, az alkalmazottakat és a vezetőket, teljesen indokolatlanul, csak azért, mert végezzük a munkánkat. Úgy tűnik, Tamás Sándor nem ért egyet azzal, hogy ez az intézmény végezze a dolgát (...) Szakmailag sértve éreztük magunkat (...), ezért kértük a CNCD-t és az ügyészséget, vizsgálják meg, hogy Tamás Sándor kijelentései bűncselekménynek minősülnek-e” – nyilatkozta Diacon. Tamás Sándor szeptemberben, a székelyudvarhelyi miccs-botrányt követően azt nyilatkozta egy sajtótájékoztatón, hogy a román állami intézmények kettős mércét alkalmaznak. A megyeelnök akkor azt állította, hogy a fogyasztóvédelem úgy működik, mint száz évvel ezelőtt Amerikában a Ku Klux Klán, állami segédlettel alkalmazza a kettős mércét, és meg akarnak bélyegezni egy népcsoportot. Agerpres; maszol.ro 2017. október 19.A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pereAz 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára A Háromszék olvasói egy különös kézirat egyik fejezetével ismerkedhetnek meg. E sorok írója A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere címmel két kötetben, ezer oldalon periratok – négy nagy „bolyais” per kihallgatási jegyzőkönyveiről, ítéleteiről, az egyetemről kizártak hiteles levéltári dokumentumairól, visszaemlékezésekről van szó! –, megfigyelési és követési, hálózati dossziék, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárában őrzött dokumentumok alapján a romániai magyarság legfontosabb értelmiségi intézménye teljességre törekvő történetét tárja az Olvasó és a történészszakma elé. A cím is jelképes: a Bolyai Tudományegyetem diákjainak, tanárainak elítélésével valójában magát a romániai magyarság legfontosabb intézményét ítélték el, számolták fel! Az egyetem sorsa nem csupán a romániai magyarság legújabb kori története szempontjából, de az egyetemes magyarság története szempontjából is kivételes jelentőségű. A levéltári dokumentumok ismeretében és publikálásával minden kétséget kizáróan bizonyítható: attól a pillanattól kezdve, hogy a román Hivatalos Közlöny – Monitorul Oficial – 1945. február 7-ei számában megjelent a Nemzeti Kisebbségek Statútumát biztosító törvényerejű rendelet, amelynek 18., 20., 22. szakasza kimondta: „A román állam biztosítja az együtt élő nemzetiségek számára az anyanyelvű oktatást az állami elemi, középfokú és felsőoktatási iskolákban, ha elegendő számú tanuló igényli ezt. A nem román tannyelvű iskolákban a tanári kart az állami iskolákban és tagozatokban az illető nemzetiség soraiból kell toborozni” (18. szakasz), „Az iskolákban a vizsgákon, beleértve az érettségi vizsgát, a fenti iskolák tanulóit azon a nyelven vizsgáztatják, amilyen nyelven a tantárgyakat oktatták” (20. szakasz), „A kolozsvári tudományegyetemen a jogi fakultáson, a bölcsész- és filozófia karon a szükségleteknek megfelelően – figyelembe véve az egyetemi hallgatók létszámát – magyar és német nyelvű tagozatokat létesítenek” (22. szakasz), a mindenkori román kormányok, politikai pártok, ideológiájuktól függetlenül, mindent elkövettek, hogy a magyar tannyelvű állami egyetemet ellehetetlenítsék, elszigeteljék, majd végérvényesen felszámolják, beolvasszák a román egyetembe. Ezen a stratégián az sem változtatott, hogy a párizsi béketárgyalások előestéjén – a román nemzeti érdekek messzemenő figyelembevételével, Észak-Erdély Romániához való csatolása reményében – I. Mihály román király, Ştefan Voitec nemzetnevelési miniszter és Mircea Durma pénzügyminiszter aláírásával a román Hivatalos Közlöny 1945. május 29-ei számában megjelent a 1945/407-es számú Királyi Rendelettörvény a Kolozsvári Magyar Tannyelvű Tudományegyetem létesítéséről: „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül, amely a következő tudománykarokkal fog működni: a) Irodalom és Bölcsészet, b) Jog- és Közgazdaság-tudomány, c) Természettudomány, d) Orvostudomány. Ezen tudományegyetem működése érdekében rendelkezésre bocsáttatik a kolozsvári Regina Maria Leánygimnázium épülete. A szükségletekhez és lehetőségekhez mérten más épületek is rendelkezésre bocsáthatók. A Nemzetnevelésügyi Minisztérium miniszteri határozatban fogja megállapítani a tanszékek, kollégiumok és az oktató segédszemélyzet számát és címét.” Vincze Gábor bevezető tanulmányában a kérdéskör lényegét így összegezi: „Szerintünk a kolozsvári magyar egyetem helyzete a mindenkori magyar–román viszony hiteles modelljévé vált. Amelyik nemzet megszerezte a politikai hatalmat Erdély, illetve a másik két történelmi nemzet fölött, az sajátította ki magának az egyetemet is.” A román Hivatalos Közlöny 1945. május 29-ei számában megjelent a 406-os számú királyi rendelet is, amely elrendelte: I. Ferdinánd Tudományegyetem, valamint mindazok a közép- és alsó fokú iskolák, amelyeknek a második bécsi döntés után távozniuk kellett Észak-Erdélyből, térjenek vissza és foglalják el korábbi épületeiket. Ennek egyik következménye az lett, hogy a Magyar Mezőgazdasági Akadémia épületeit úgy kellett átadni a visszatérő román mezőgazdasági főiskola számára, hogy az a rendelkezésre bocsátott épületek hiányában gyakorlatilag megszűnt. A törvény nagy csapást jelentett a magyar gimnáziumok és általános iskolák számára. A magyar egyetem az elveszített negyvenhat épületért „cserébe” az átadott központi épület alapterjedelménél hatvan százalékkal kisebb sétatéri Marianum-épületet kapta meg. A román történelmi pártok – a Román Nemzeti Parasztpárt, a Román Nemzeti Liberális Párt –, az 1944. augusztus 23-ai „királyi puccs” után hatalomra került Rădescu-kormány hallani sem akart egy önálló állami magyar egyetem további fennmaradásáról. A Gheorghe Vlădescu-Răcoasa kisebbségügyi miniszter által 1944 novemberében kidolgoztatott Nemzetiségi/Kisebbségi Statútumtervezet 22. szakasza tételesen megfogalmazta: a működő kolozsvári állami magyar egyetem helyett a „kincses város”-ba visszatérő román egyetemen csak magyar és német tanszékek létesítését engedélyezik. Ma már kutathatók a második világháború után megalakult román kormányok üléseinek gyorsírásos jegyzőkönyvei. Ezekből kiderül: a román történelmi pártokon kívül a Román Kommunista Párt vezetői közül elsősorban a Moszkvából hazatért Ana Pauker külügyminiszter és Luka László/Vasile Luca, az Országos Demokratikus Arcvonal főtitkára, az RKP egyik titkára mereven ellenezte az önálló magyar egyetem létrehozását. A Nemzetiségi/Kisebbségi Statútum szerzőihez hasonlóan elegendőnek tartották egy magyar tanszék felállítását a román egyetemen. A romániai magyarság nagy várakozással – hetvenkét év távlatából egyértelműen állítható –, nagyon is túlzott illúzióval fogadta a „magyarbarátként” aposztrofált dr. Petru Groza vezette kormány – I. Mihály király a Szovjetunió ellentmondást nem tűrő nyomására nevezte ki kormányfőnek! – 1945. március 6-i hatalomra kerülését. Többek között azt is remélték: megoldódik a kolozsvári magyar egyetem sorsa. 1945. március 13-án, amikor a román kormány Kolozsváron hatalmas ünnepséget rendezett a román adminisztráció észak-erdélyi visszatérése alkalmából, Demeter János jogászprofesszor a minisztertanácsi ülésen emlékiratot adott át dr. Petru Groza miniszterelnöknek, amelyben a romániai magyarság számára még megoldatlan kérdéseket tárták a „demokratikus”-nak nevezett kormány elé: külön kitértek a magyar egyetem ügyére, Székelyföldön (Marosvásárhelyen) egy magyar tannyelvű műegyetem megalakítását kérték. A párizsi békeszerződés 1947. február 10-ei aláírása előtt a dr. Petru Groza vezette kormány arra törekedett, hogy a nemzetközi közvélemény, a győztes nagyhatalmak kedvező képet alakítsanak ki Románia kisebbségpolitikájáról, az országban viszont a román nacionalizmusnak tett látványos engedményekkel igyekeztek a tömegtámogatást valamelyest erősíteni. Ez a kettősség lehetővé tette, hogy a színfalak mögött felerősödjenek az önálló állami magyar egyetem puszta léte elleni indulatok. A román titkosrendőrség, a Siguranța 1945. július 13-ai jelentése szerint a Román Szociáldemokrata Párt 1945. június 21-én gyűlést tartott Nagyszebenben, ahol Victor Papilian kijelentette: „semmilyen értelme nincs egy kolozsvári magyar egyetem fenntartásának. Legrosszabb esetben – tette hozzá – a magyar egyetem Kézdivásárhelyen működhetne, ahol a román elem amúgy is kisebbségben van.” A jelentés így folytatja: „E soviniszta kérdés miatt lázadozva, a román egyetemi hallgatóság – akik imponáló számban vettek részt a gyűlésen – a magyarok ellen ellenségesen léptek fel, azt kiabálva: a magyarok mindig a totalitárius rendszerek csatlósai voltak.” 1945. június 5-én az alapító okirattal létrehozott magyar egyetem ideiglenes vezetősége kénytelen volt – még csak jogilag – átengedni a volt Ferenc József Tudományegyetem összes épületét a Nagyszebenből visszatérő I. Ferdinánd Király román egyetemnek. A bukaresti június 10-i tárgyalásokon hamar kiderült: Nagy Géza és Venczel József egyetemszervezők feleslegesen bíztak a román egyetem képviselőinek és professzori karának megértésében. A román orvosi kar két nappal a kölcsönös együttműködést kilátásba helyező Egyezmény aláírása után, 1945. június 7-én határozatot hozott arról: nem lehet épületeket átengedni a magyar egyetemnek! A román elképzelés szerint a magyar egyetemen egyelőre csak a bölcsészeti, valamint a jogi és közgazdasági kar kezdené meg működését, az orvosi és természettudományi kar kezdetben csak formálisan létezne: a diákok beiratkoznak e karok dékáni hivatalában, de az előadásokat a román egyetemen hallgatnák. A Nagyszebenből visszatérő egyetem román tárgyalóküldöttségének egyik tagja, Florian Ştefănescu-Goangă volt rektor kijelentette: „A kolozsvári egyetem épületei és helyiségei egyetlen egyetem működésének biztosítására sem elegendőek. Az épületek közös használata öngyilkosságot jelentene az I. Ferdinánd Király Tudományegyetemnek.” Ilyen körülmények között a kolozsvári magyar egyetem vezetőségének tervei között először vetődött fel: a magyar orvosi kart költöztessék át a Marosvásárhelyen üresen álló volt Hadapródiskola épületébe. A Kolozsváron megjelenő Világosság 1945. július 12-ei száma közölte: „A miniszterelnökség július 6-ai ülésén arról döntött, hogy a magyar egyetem orvosi kara Marosvásárhelyre fog költözni: a többi tudománykar pedig Kolozsváron marad. A marosvásárhelyi orvostudományi karnak rendelkezésére bocsátják a klinikai és nevelési célokból szükséges épületeket. A nemzetnevelésügyi és közegészségügyi minisztérium a rendelkezésre álló minden orvosi, nevelési és tudományos felszerelési anyaggal segíti ezt a tudománykart.” A marosvásárhelyi Hadapródiskola épületét 1945. szeptember elején vették át, októberben és novemberben folyamatosan költöztek át Kolozsvárról az intézmények, a klinikák, a tanszemélyzet és a technikai személyzet. Marosvásárhelyen viszont nem volt elegendő épület az orvostudományi kar, a tanárok, az alkalmazottak befogadására. A Hadapródiskola épületében nem volt vízszolgáltatás, mert a vízhálózatnak alacsony volt a víznyomása, a termekből hiányoztak az ülőhelyek, az asztalok. A kritikus lakáshiányt nem lehetett pótolni Soós József polgármester ígéreteivel. A karnak csak gyógyszerellátásra, élelmezésre, dologi költségekre havi 50 millió lejre lett volna szüksége, a közegészségügyi minisztérium havi ellátmányként csak 4,5 millió lejt utalt át. Az átalakítási, javítási munkálatok költségét másfél milliárd lejre becsülték. A hiányzó felszereléseket részben pótolni lehetett volna, ha a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetem teljes egészében átadja a magyar kormány által 1940 után beszerzett klinikai felszereléseket, ahogyan azt a Hivatalos Közlöny – Monitorul Oficial 1945. július 16-ai számában megjelent határozat előírta. A marosvásárhelyi magyar orvostudományi kar megteremtése, európai elismertségének kivívása valóban a magyarországi és erdélyi magyar professzori kar, nem utolsósorban az orvostanhallgatók heroikus küzdelmének – de Marosvásárhelynek is – az eredménye. (folytatjuk) Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 16.Visszavonják Kelemen Hunor állami kitüntetésétVisszavonják Kelemen Hunor állami kitüntetését – döntött a Románia Csillaga állami érdemrend becsületbizottsága. A testület döntését Klaus Iohannis államfő elé terjesztik, aki meghozza a végső döntést ez ügyben. Mircea Geoană, a Románia Csillaga állami érdemrend becsületbizottságának tagja arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy a testület Kelemen Hunor érdemrendjének visszavonásáról döntött, mivel az RMDSZ elnöke egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy az RMDSZ képviselőinek és a magyar közösségnek nincs oka ünneplésre az egyesülés centenáriumán. A bizottság Klaus Iohannis elé terjeszti döntését, aki államelnöki rendelettel dönt majd arról, hogy helyt ad-e a testület határozatának. A bizottság tagjai közül öten az RMDSZ elnöke állami kitüntetésének megvonására szavaztak, egy személy tartózkodott, egy tag pedig hiányzott. Kelemen Hunor a közelmúltban a kolozsvári Szabadság napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a Szövetség képviselőinek és a magyar közösség tagjainak nincs okuk ünneplésre a centenárium alkalmával, valamint kifejezte abbéli félelmét, hogy a politikusok nacionalista diskurzust fognak alkalmazni, miután nem tudnak megvalósításokról beszélni az utóbbi száz évre visszatekintve. Kelemen Hunor 2000-ben kapta meg a Románia Csillaga kitüntetés parancsnoki fokozatát. Erdély.ma 2017. november 16.Kelemen: továbbra is őszintén fogok beszélniA szólásszabadság korlátozására figyelmeztető rossz üzenetnek tartja Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hogy egy állásfoglalása miatt meg akarják fosztani román állami kitüntetésétől. A politikus azt követően nyilatkozta ezt, hogy kiderült: a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága méltatlannak ítélte őt kitüntetésének viselésére és annak visszavonását kérte Klaus Johannis államfőtől. Kelemen Hunor kitüntetésének visszavonását augusztusban kezdeményezte egy civil szervezet, miután az RMDSZ elnöke a Szabadságnak adott interjúban rámutatott: a románságnak is el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni az Erdély Romániához csatolását kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriumát. A becsületbíróság határozatáról az RMDSZ elnöke úgy vélekedett: a román állam nemcsak neki, hanem az egész romániai magyar társadalomnak üzeni, hogy vannak dolgok, amelyekről nem beszélhetnek, mert az állam „nem viseli el”. „A szólásszabadságnak ez a burkolt korlátozása nyilvánvalóan súlyos dolog. Mert nem nekem üzenik, hanem elsősorban a társadalomnak, hogy vannak tabutémák, amelyekről nem szabad őszintén, tisztességesen beszélni. Engem nem fog ez elriasztani attól, hogy továbbra is őszintén, szabadon beszéljek, de ezt az üzenetet ki lehet olvasni” – mondta Kelemen Hunor. Hozzátette: nagy megtiszteltetés volt számára, hogy 2000-ben, amikor államtitkárként tevékenykedett a kulturális minisztériumban, Emil Constantinescu elnök kitüntetette őt a román-magyar közeledésben, a kulturális kapcsolatok elmélyítésében játszott szerepéért. „De én nem azért dolgoztam, hogy ilyen kitüntetéseket kapjak, úgyhogy az elvétele sem okoz nekem álmatlan éjszakákat” – jegyezte meg az RMDSZ elnöke. Elmondta, még augusztusban részt vett a testület előtt egy „feszült légkörű, de tisztességes” beszélgetésen. Meghallgatásán a héttagú becsületbíróság tagjai közül csak Mircea Geoana volt külügyminiszter, korábbi szociáldemokrata pártelnök, Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke és Costin Georgescu a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori vezetője volt jelen. „Elmondtam: nem tiszteletlenség, nem a sértés szándékával fogalmaztam meg dolgokat. Elmondtam azt is, párbeszédre van szükség, hogy a többség-kisebbség viszonyát rendezni kellene, sérelmeinkről, frusztráltságainkról beszéljünk nyíltan, ez a legjobb mód. Mircea Geoana volt az egyedüli ott, aki ezt értette” – idézte fel. Kelemen Hunor közölte: nem kíván jogi lépéseket tenni a becsületbíróság határozata ellen, az államfőnek kell most mérlegelnie, hogy visszavonja-e a kitüntetését. „Nem ez a kitüntetés tett engem azzá, aki vagyok, és nem ennek a hiánya fog megváltoztatni” – szögezte le az RMDSZ elnöke. A Románia Csillaga érdemrend közgyűlését 2013-ban Tőkés László európai parlamenti képviselő miatt hívták össze, hogy a legmagasabb román állami kitüntetés több mint 1300 birtokosa megválassza azt a héttagú etikai becsületbíróságot, amely törvényesen kezdeményezheti az államfőnél a kitüntetés visszavonását. Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásáról tavaly márciusban adott ki elnöki rendeletet Klaus Johannis államfő, miután hosszas peres eljárás után érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat. Az EP-képviselő az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapta a kitüntetést, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 16.Johannis kezében Kelemen Hunor állami kitüntetésének sorsaMegfosztaná Kelemen Hunort a Románia csillaga kitüntetéstől az érdemrend becsületbírósága a december elsejei román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentése miatt. A testület szerdán hozta meg döntését. Costin Georgescu, az érdemrend becsületbíróságának elnöke – a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori igazgatója – szerdán este az Antena 3 hírtelevíziónak elmondta, a testület továbbította javaslatát Klaus Johannis államfőnek. Georgescu hozzátette, az elnöknek jogában áll dönteni arról, hogy visszavonja-e az állami kitüntetést az RMDSZ elnökétől. „Kelemen Hunort a nyilatkozatai miatt javasoljuk kitüntetése visszavonására, mert nem tartja tiszteletben december elsejét, ami számunkra nemzeti ünnep. Ez az érdemrend Románia legmagasabb kitüntetése, amit tisztelnie kellene” – állapította meg Georgescu. Egyébként a becsületbíróságnak tagja Ionel Haiduc, a Román Akadémia volt elnöke, Constantin Degeratu volt vezérkari főnök, Șerban Brădișteanu orvos, Mircea Geoană volt külügyminiszter, Gabriela Firea, Bukarest szociáldemokrata főpolgármestere és Ecaterina Andronescu PSD-s szenátor, volt oktatási miniszter. Georgescu nyilatkozata szerint a testület szerdai ülésén Haiduc egészségi okok miatt nem vett részt, a becsületbíróság többi tagja közül öten az érdemrend visszavonása mellett voksoltak, egy személy tartózkodott. Kelemen Hunor a kolozsvári Szabadság napilapnak augusztusban adott interjúban tett kijelentéseivel vívta ki maga ellen román politikusok és véleményformálók haragját. Az RMDSZ elnöke akkor kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. „Az elmúlt évszázadban folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól” – állapította meg akkor a politikus. Nyilatkozata miatt a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) a Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte. A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság élesen bírálta az RMDSZ-elnök által a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit. A CNMR emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok” birtokolhatják, akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt”. A társaság szerint az RMDSZ elnökének nyilatkozata „a román állam megtagadásáról, a román történelem, kultúra és a románok alapvető jogainak az elvitatásáról szól, és Kelemen Hunor kiírta magát a román állampolgárok sorából”. Nem Kelemen lenne amúgy az első erdélyi magyar politikus, aki véleménynyilvánításáért megfosztanak román állami kitüntetésétől. Tőkés László európai parlamenti képviselőtől ugyancsak az érdemrend becsületbíróságának javaslatára vonta vissza Klaus Johannis államfő 2016 márciusában a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg az esemény huszadik évfordulóján. A kitüntetés visszavonását Victor Ponta korábbi kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Alaposan megkérdőjelezi egyébként az érdemrend becsületbíróságának hitelességét, hogy a testületnek ma is tagja egy jogerősen elítélt személy. Șerban Brădișteanu szívsebész, egykori szociáldemokrata szenátort 2015-ben jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották bűnpártolásért, amiért kórházi beutalással próbálta megakadályozni, hogy az öngyilkosságot megkisérlő Adrian Năstase volt kormányfő esetében végrehajtsák a letöltendő börtönbüntetéséről szóló ítéletet. Arról nem beszélve, hogy a volt szociáldemokrata miniszterelnök a mai napig birtokosa a magas rangú állami kitüntetésnek, holott erre nyilvánvalóan méltatlanná vált. Adrian Năstasét – aki 2002-ben kapta meg a Románia Csillaga nagykereszti fokozatát – két alkalommal ítélték el illegális kampányfinanszírozásért, zsarolásért és kenőpénz elfogadásáért összesen hat évre, amiből tizenöt hónapot letöltött. Bár a jogszabályok értelmében ő sem méltó már az érdemrendre, néhány bukaresti véleményformálón és a Temesvár Társaságon kívül soha senki sem vetette fel, hogy meg kellene fosztani a kitüntetésétől. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. december 11.A Romániai Írószövetség aradi tagozata kiosztotta díjaitPrózadíj Juhász Bélának A Romániai Írószövetség (USR) aradi tagozatának év végi díjkiosztó gáláját, akárcsak tavaly, idén is a Jelen Házban tartották meg szombaton délután. A szép számban összegyűlt írószövetségi tagok, írók, költők, kritikusok először a gálát megnyitó Vasile Dan költő, a Romániai Írószövetség (USR) aradi tagozatának elnöke javaslatára egyperces főhajtással a nemrég (november végén) elhunyt írótársra, Gheorghe Mocuțára emlékeztek. A költő-kritikus tevékenységét a láthatóan elérzékenyült Vasile Dan méltatta, majd néhány szóban felvázolta a tagozat tevékenységének idei főbb mozzanatait. Sikernek könyvelte el, hogy idén az Írószövetséghez benyújtott hat dossziéból ötöt elfogadtak, s így öt új taggal bővült az aradi tagozat. Az új tagoknak – köztük Juhász Béla – Vasile Dan gratulált és ünnepélyes keretek között átadta a tagsági könyvecskét. A 2016-os évi tevékenységükért díjazottakat a háromtagú zsűri nevében – Ioan Mateuţ, Traian Ştef, Lucia Cuciureanu – Ioan Mateuţ elnök köszöntötte, nem mielőtt megköszönte volna a támogatást az Aradi Polgármesteri Hivatalnak és a Municípiumi Kulturális Központnak, amelyek segítettek a díjak anyagi hátterének a biztosításában. Költészeti díjat kapott: Gheorghe Mocuţa (posztumusz, Salutări din piața Reconcilierii, Mirador, 2016) és fia, Andrei Mocuța (Voi folosi întunericul drept călăuză, Cartea Românească, 2016).Prózadíjjal jutalmazták Juhász Bélát Száraz köd című kötetéért (Irodalmi Jelen Könyvek, 2016). Elismerésben részesült irodalomtörténetben Ion Mierluțiu (Revistele de cultură apărute în Arad în perioada interbelică, Mirador, 2016) és Mihai Vieru (Ion Stratan, Editura Muzeului Literaturii Române, 2016). Debütdíjat kapott Mircea Pascariu (Trax, Editura Casa de Pariuri Literare, 2016), valamint különdíjban részesült Sorin Despot a Bungalou 6 című antológiakötet szerkesztésért. A gála zárásakét Bege Magdolna, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese ötödik alkalommal adta át a lap főszerkesztő/tulajdonosa, Böszörményi Zoltán által alapított Irodalmi Jelen-díjat. Idén a díj nem egy személyt illetett, hanem az ARCA irodalmi folyóiratot, melyet az írószövetség aradi tagozata ad ki, és amelyet az ARIEL (a folyóiratok és könyvterjesztők egyesülete) a 2016. év legjobb folyóiratának választott. Valamennyi díjazottnak gratulálunk, a tagozat minden írójának, költőjének eredményekben gazdag új esztendőt és nagyon sok olvasót kívánunk! Irodalmi Jelen Nyugati Jelen (Arad) 2017. december 11.„A magyar nyelv mindenre alkalmas” – Lövétei Lázár László költő díjairól, kedvenceirőlLövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője nemrégiben kapott díjairól, kedvencéről, Arany Jánosról, az Arany-emlékévről, a román és magyar irodalom közti átjárhatóságról, valamint a fordítás és lapszerkesztés vonatkozásairól beszélt a Krónikának. – Mostanában megszaporodtak a díjaid: nemrég ítélték oda neked a 2018-as Balassi Bálint-emlékkardot, amit februárban adnak át, illetve te kaptad a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának az év legjobb könyve díját Alkalmi című kötetedért. Hogyan értékeled az elismeréseket? – Minden díjnak örülök, hiszen minden elismerés a szakma részéről érkező visszajelzésként értékelhető, hogy ti. figyelnek az emberre, nem sikkadnak el a mai betűdömpingben a dolgaink. Egyszóval: hogy van értelme az írásnak. Már csak az olvasókat kellene mozgósítani, hogy megvásárolják az Alkalmi itt-ott még föllelhető példányait. Hogy a Balassi-emlékkard odaítélése esetében mennyire volt fontos az Alkalmi viszonylagos frissessége (alig egy éve jelent meg ez a kis kötet), azt nem tudom, de jövő év február 14-én (Bálint-napkor) meg fogom kérdezni a döntnököket! Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy miért kellett ilyen korán bejelenteni a díjazott nevét, hiszen mire kézbe vehetem a szablyát, a török már Bécs alatt lesz! No de a viccet félretéve: valószínűnek tartom, hogy Lackó fiam fog örülni a leginkább, hogy végre lesz egy rendes kardunk, mert fakard rengeteg hányódik a kertünkben, s Lackó a teljes fegyverarzenált (fakardokat, pajzsot, pisztolyt, íjat, puskát, lándzsát) hajlamos szétszórni a fűben, így segítve kaszálgató apja munkáját. Hátha az igazi kardot majd jobban megbecsüli. – Maradva az emlékkardnál: a Balassi nevével fémjelzett elismerést odaítélő grémium közölte, a te költészetedet tartja a 16. századi költő műveihez méltónak. Kritikusaid, méltatóid sokszor kiemelik, hogy a költészeted szorosan összefonódik a magyar lírai hagyományokkal. Te magad hogyan látod „belülről” ezt a kérdést? Mindig is a hagyományos felé fordult, ebbe az irányba tartott és tart továbbra is a költészeted? – Talán érdemes itt megemlíteni, hogy Balassi tényleg az egyik nagy kedvencem. Évekkel ezelőtt például a csíkszeredai Corvina Könyvesház vezetője – felháborítónak találván a kies tájainkon is tomboló Valentin-napi őrületet – felkért, hogy tartanék egy előadást Balassiról, Bálint napkor, tehát február 14-én. Írtam is egy esszét Balassiról (ez az előadás éppen a Krónikában jelent meg!), s most, íme én kapom a végvári szablyát! Úgy tervezem, hogy ezt az esszét felolvasom majd a Gellért szállóban, remélem, nem kergetnek el, szablyástul. Bár akkor már lesz mivel védeni magam... Ami meg az általad említett kritikusokat illeti: örülnék, ha igazuk lenne, mert számomra tényleg fontos a költészeti hagyomány (legyen az magyar, vagy éppen latin), hiszen az organikus továbbépítkezést tartom a legszimpatikusabb útnak. Persze, az ellenkezőjére is van példa a magyar lírában: Kazinczy például addig erőltette a nyugat-európai verselést, hogy ma már egészen természetesnek tűnik, hogy jambikus verseket írnak a költőink. Nyilván, ehhez az is kellett, hogy a magyar nyelv mindenre (de tényleg mindenre!) alkalmas. – Köztudott, hogy kedvenc klasszikusod Arany, úgy is fogalmaztál valahol, hogy a világ legnagyobb formaművésze volt. Esszésorozatod is jelent meg a két évszázada született költőóriásról, napvilágot látott a Széljegyzetek Arany Jánoshoz című köteted is. Honnan származtatod az Arany-életmű iránti erős vonzódásodat, megfogalmaznád, hogy miért éppen őt választottad kedvencedül? – Kedvencet általában nem választani szokott az ember: vagy azzá lesz valaki, vagy nem. Arany János meg... hát igen! A minap láttam egy orosz „dokumentumfilmet” a TVR 3 csatornán, amatőr színészek adták elő Csehov A 6-os számú kórterem című remekművét. Mit mondjak, torokszorító volt. Mindezt csak azért említem meg, mert Arany nálam szorosan összefügg Csehovval. Arany-ügyben ugyanis én is teljesen átlagos olvasó voltam, egészen addig, amíg el nem olvastam alaposan, nagyon lassan Arany Kertben című versét. Akkor mondtam azt, hogy ha Csehov „kórterme” a világirodalom legkegyetlenebb prózája, akkor Arany Kertbenje a világirodalom legykegyetlenebb verse. Iszonyú dolgok vannak benne, kiráz a hideg, ha csak rágondolok is. Képzeljük el, hogy Vörösmartynál az emberfaj még csak „sárkányfog-vetemény”, Aranynál már „hernyó”! Nem tudom, hogy süllyedhet-e az ember ennél mélyebbre. Nos én ebbe az illúziótlan Aranyba szerettem bele, mondván, hogy aki olyan verset tud írni, mint a Kertben, azt érdemes alaposabban is megismerni. Azóta is vallom, hogy Arany nemcsak a „mondani tudása”, hanem a mondanivalója miatt is az egyik legnagyobb költőnk. – Az idei év Arany-emlékév, ezért széltében-hosszában rengeteg minden hangzott el jelentőségéről, költészetéről, számos kezdeményezés igyekszik közel vinni életművét a fiatal korosztályhoz, kiemelve, hogy valójában kortárs költőről van szó, hiszen a 21. század gyermekeihez is szól. Miként látod, mennyire klasszikus és mennyire kortárs Arany? – Talán annyit tennék hozzá, illúziótlanul, az imént már elmondottakhoz, hogy hamarosan vége lesz a bicentenáriumnak, s minden marad nagyjából úgy, ahogy az ünnepségsorozat előtt is volt, hiszen a fesztív jellegű ünnepségek épp a lényegről feledkeznek meg. Arról tudniillik, hogy olvasni kellene Aranyt, nem csak beszélni róla. Nemrég a Magyar Írószövetség karavánjának tagjaként hat székelyföldi középiskolában próbáltuk népszerűsíteni Aranyt, nem tudom, mekkora sikerrel. Volt zene, volt szavalat, én is okoskodtam egy sort, de hogy mi ment át, azt nem tudnám megmondani. Természetesen nem kell feladni, hanem igenis meg kell próbálni „megismertetni” Aranyt a fiatalokkal. Módszer van bőven, számomra az egyik legszimpatikusabb a Margócsy István-féle út. „Ha például gimnazistáknak szeretném »eladni« Aranyt – mondja Margócsy –, akkor valószínűleg a humorát emelném ki. Nemcsak a műveiben rejlő humort, hanem azt is, ami az irodalmon kívüli megnyilatkozásaiban érhető tetten. Például hogy szerkesztőként versekben figyelmeztette a szerző barátait, ha határidőig nem adták le a kézirataikat. Ebből a diákok is megérthetik, hogy Arany számára a versben való kommunikáció a világ legtermészetesebb dolga.” Arany „aktualitására” pedig legyen elég egyetlen példa: olvassa el mindenki (vagy olvassa újra) Arany Gondolatok a béke-congressus felől című, 1850-es versét... – Költő és műfordító vagy, ugyanakkor a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. A lap nagy sikernek örvend az olvasók körében. Mi a fő szerkesztési elved, illetve mi lehet a titka annak, hogy manapság népszerű lehessen egy kulturális havilap? – Nincs „nagy titok”: egyszerűen igyekszünk komolyan venni saját magunkat is, meg az olvasókat is. S amennyire erőnk engedi, igyekszünk nem kánonkövetők, hanem kánonalakítók lenni. Annak ugyanis semmi értelmét nem látom, hogy tizenöt egyforma lap jelenjék meg a Kárpát-medencében magyar nyelven, ugyanazzal a szerzőgárdával, ugyanazzal az olvasóréteggel. S ami nagyon fontos: mozogni kell, meg kell mutatnunk magunkat, mert marketing ide vagy oda: a legjobb módszer még mindig az író-olvasó találkozó. Lehet szerkeszteni lapot elefántcsonttoronyban is, de akkor előbb-utóbb végzetesen elszakadunk az olvasóktól. – Magyar–román szakon végeztél a kolozsvári bölcsészkaron, román szépirodalmat fordítasz magyarra, többek közt Mircea Cărtărescu, a Florian fivérek, Alexandru Vakulovski regényét, kortárs költők verseit is magyarítottad. Hogyan választod ki az írásokat, amiket átültetsz magyarra, és milyen kapcsolatban állsz a kortárs román szerzőkkel? – A lefordítandó művek mindig megtalálják az embert, recept erre sincs, hogy miként történik mindez, de tényleg nem kell izgulni: fordítanivaló mindig kerül, hiszen a kortárs román irodalom (is) nagyon jó periódusát éli. Én meg szeretem tudni, hogy mi történik körülöttem. Lehet, hogy istenkáromlásként fog hatni, de őszintén mondom, hogy néha egy mezőségi „román” regény jobban érdekel (mert többet elmond rólunk, magyarokról és románokról), mint egy péterváradi „magyar” történet. Nem áll szándékomban újra fölfedezni a transzilvanizmust, egyszerűen ez van, és kész. – Korábban azt nyilatkoztad a Krónikának, hogy szkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően. Ez azt követően történt, hogy a Székelyföldnek a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró, augusztusi lapszámát Bukarestben mutattátok be román írók jelenlétében egy kerekasztal-beszélgetésen. 1918. december elsejének centenáriuma közeledtével egyáltalán nem mondható felhőtlennek a román–magyar viszony. Hogyan látod, a két irodalom közti átjárhatóság megteremtése valamiképpen elősegíthetné a közeledést? – Ha nem hinnék abban, hogy érdemes forszírozni ezt a kérdést, akkor eleve nem zaklattam volna magyar és román kollégáimat az augusztusi Székelyföldben megjelent ankéttal. Illúzióim természetesen nincsenek, pláne most, az 1918-as évforduló előestéjén. De csak azért, mert valakiknek nagyon jól jöhet, hogy hirtelen ennyire elszaporodtak a provokátorok, nekünk még nem kell beállni a köpködők közé. Kitombolják majd magukat, nagyon büszkék lesznek (csak tudnám, hogy mire!), aztán marad minden a régiben. És ez még a jobbik eset! Lövétei Lázár László 1972-ben született Lövétén. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte a Tamási Áron Líceumban. Tanári diplomáját 1998-ban szerezte a kolozsvári BBTE magyar–román szakán. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője, 2010 óta főszerkesztője. Csíkszentdomokoson él. Fontosabb verseskötetei: A névadás öröme (1997); Távolságtartás (2000); Két szék között (2005); Zöld (2011); Alkalmi (2017). Fordításkötetei: Mircea Cărtărescu: Lulu (regény, 2004); Filip Florian – Matei Florian: Kölyök utca (regény, 2014); Alexandru Vakulovski: Hányinger utca (regény, 2015). Fontosabb díjai: a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díja, 1997; Déry-díj, 2005; Radnóti-díj, 2008; József Attila-díj, 2009; az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja, 2011. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. december 17.TUDÁSZ – Hargita megyei döntőSzent Lászlótól a reformációig címmel hétfőn délután fél kettőtől rendezik meg a székelyudvarhelyi volt Stúdió moziban a népszerű középiskolás vetélkedő, a XXIX. TUDÁSZ Hargita megyei szakaszát. Az értékes nyereményekért folyó küzdelemben Arany János is szóba kerül, hiszen idén ünnepeljük születésének 200. évfordulóját. A kérdések a szokásos érdekes módon lesznek megfogalmazva, szó lesz vitézségről, hősökről, szentekről és inkvizícióról, csatákról és szerelmekről. A részt vevő középiskolák: Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola (Székelyudvarhely), Márton Áron Gimnázium, Segítő Mária Gimnázium (Csíkszereda), Salamon Ernő Gimnázium (Gyergyószentmiklós), Mircea Eliade Gimnázium (Segesvár). A belépés ingyenes, a szervezők szeretettel várnak diákot és felnőttet egyaránt. Kápolnási Zsolt / Székelyhon.ro 2017. december 19.Állandó kiállítás a forradalomrólDecember 15-én, péntek délben, újabb állandó kiállítás nyílt meg a Nagyváradi Vár-és Várostörténeti Múzeum szervezésében, amely az 1989-es forradalom decemberi eseményeiből mutat be helyi részleteket képekben. A nagyváradi vár fejedelmi palotájában (B épület, II. emelet, 13-as terem) nyílt meg a Nagyváradi Vár- és Várostörténeti Múzeum szervezésében A forradalom képekben című kiállítás. A tárlat olyan, november 16 és december 7 között összegyűjtött fotográfiákat mutat be, amelyeket az 1989-es forradalmat megélő és abban részt vevő Bihar megyeiek készítettek a december végi eseményekről. A több mint 100, Nagyváradon és Belényesen készített fekete-fehér felvétel mellett egyedülálló tárgyak is bemutatásra kerültek, mint például egy rádió, amelyen a Copăceanu család hallgatta a Szabad Európa Rádió adásait, vagy az a fényképezőgép, amellyel Dumitru Lazău örökítette meg az eseményeket, és természetesen a korabeli helyi sajtó – a Fáklya, a Crişana – különböző lapszámai is. A megnyitón Andrea Lupşea, a múzeum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, akik között jelen voltak a kiállítás létrejöttét személyes tárgyaikkal és emlékeikkel támogatók közül Ioan Degău, Alexandru Niţescu, Antal Marian, Florin Budea, Dumitru Lazău, Dan Copăceanu és Bíró Károly. Jelen voltak továbbá Mircea Bradu író és Gheorghe Bungău ezredes, aki a forradalom idején határőrként szolgált, valamint Vasile Creţ nyugalmazott tábornok, illetve Ligia Mirişan, a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár igazgatója. A fiatal generációt az Emanuil Gojdu Kollégium diákjai képviselték. A kiállítás a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár és a Crişana napilap támogatásával, valamint a Prima Residence ingatlanfejlesztő cég finanszírozásával valósult meg. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. december 30.Jó úton a megyei tárlatElvárásközelben A 2017-es Téli Szalon nem okozott csalódást, a megye képzőművészeinek közös kiállítása olyan lett, amilyennek régóta szerettük volna látni: friss, ütős, a jövőre nézve is ígéretes. Nem felülmúlhatatlan, szó sincs róla, láthatunk középszerű vagy még jelentéktelenebb munkákat is, ami valószínűleg zsűrizés esetén is elkerülhetetlen, de egészében színvonalas, megkapó a felvonultatott műegyüttes, a szokásosnál jóval több a kiemelkedő, a figyelmet ellenállhatatlanul magára vonzó, nézőmarasztaló alkotás. És ami külön hangsúlyozandó: az eltelt tizenkét hónapban született, új műveket ismerhet meg a közönség. Ez lehet egyébként az ilyenszerű éves jelentkezések egyik fő célja is. Ily módon az alkotók reális képet formálhatnak arról, hogy adott időpontban hol, merre tart a közösségük, s a művészetkedvelők is lépést tarthatnak a változásokkal. Érthető, hogy a képzőművészeti szövetség helyi fiókjának vezetősége kitartóan szorgalmazza, hogy a tagok ne régebbi munkákkal próbáljanak benevezni a hivatásos művészek seregszemléjére. Érdemes megőrizni ezt a most bevált részvételi kritériumot, még ha emiatt egyesek olykor ki is maradnak a tárlatról. Számszerűen így is bőséges a felhozatal, pedig vannak, akik elvi megfontolásból nem vállalják a közös megmérettetést, mások azért, mert nemrég egyéni kiállításon mutatkoztak be, vagy kényszerhelyzet tartotta távol őket a Szalontól. Több mint 60 kiállító munkáival találkozhatnak a látogatók a marosvásárhelyi Kultúrpalota Art Nouveau Galériájában, négyen megyén kívülről, vendégként vesznek részt az eseménnyé előlépett rendezvényen. Ez is jelez valamit. Nem csak lelki, családi kötődések késztették itteni szereplésre a budapesti Benedek Józsefet és B. Laborcz Flórát, illetve a kolozsvári Forró Ágnest, Károly-Zöld Gyöngyit, szakmai kihívásként is tekinthettek a vásárhelyi kiállítási lehetőségre. Na meg az is vonzerőként működhetett, hogy a Szalon megannyi alkotó nemzedéket, a helyi művészeti líceum számos kiváló végzettjét képes összehozni ilyenkor. Vajon a továbbiakban erősödik majd ez a tendencia? Előfordulhat, és ettől még változatosabbá válhat a nézők elé tárt anyag. A veszteségek amúgy elkerülhetetlenek. Az utóbbi pár esztendőben kiváló alkotóegyéniségek hunytak el. Haller József, Siklódi Zsolt, Adrian Chira halála fájdalmas veszteség, a korábban távozott Fekete Zsolté, Szabó Zoltán Judókáé is az. A tárlaton ez is tudatosul a megye művészeti mozgalmának ismerőiben. Chirára néhány kiállított festménye is emlékeztet. Judóka portréja a lépcsőfeljáró tetején torpantja meg a felfelé igyekvőt. Akárha élne, éppen csak meg nem szólal a festő. Özvegye, Schneller Mária örökítette meg így egy remek arckép-kompozíción. Lánya, Szabó Anna Mária a lenti nagyteremben bizonyítja újra különleges festői kvalitásait. A festészeti anyag idén is domináns. Abban pillanatig sem kételkedtünk, hogy a korban előbbre járó mesterek, akik országosan és nemzetközi vonatkozásban is jól kiérdemelt elismerésnek örvendenek, ismét legjobb szintjükön nyűgözik le a nézőket. Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Kuti Dénes, Major Gizella, Moldovan Mircea, Şerban Mariana, Szép György és a textilművészet mellett folyamatosan a piktúrában is bizonyító Hunyadi Mária, Sajgó Ilona, Csíky Szabó Ágnes, Nagy Dalma alkotókedve és inventivitása kiapadhatatlannak tűnik. Arra viszont talán kevesebben számítottak, hogy a fiatalok ekkora súllyal, ilyen markánsan gyarapítják a tárlat értékeit. Igen sokat ígér az utánpótlás, újabb színeket, látásmódot, vizuális kiteljesedést hozhat a kiállítótermekbe. Kuti Botond, Căbuz Andrea, Căbuz Annamária, Csupán Eduárd, Marin Victor, a már említett Szabó Anna Mária erre már bizonyosság. A tehetség persze a köztes generációk joggal népszerű képviselőihez is hozzászegődött. Bíró Kálmán Enikő, Csatlós Levente, Radu Florea, Dorel Cozma, Puskai Sarolta, Gergely Erika, Pop Călin, Mihai Frunză, Căpriţă Petre ugyancsak jó példát szolgáltatnak erre saját stílusukhoz hű munkáikkal. Ahogy a kilencedik X-éhez közeledő Szotyori Anna is megörvendeztet fiatalosan üde, színes grafikáival. Nem véletlenül hiányoltuk, amikor nem volt ott a Szalon felhozatalában. Talán az olvasók is észrevették: sok a női név a felsoroltak között. Igen, mind nagyobb a művésznők részaránya a megye képzőművészeti életében. Nyugodtan nyereségnek tekinthetjük ezt a tendenciát. Az eddigieknél is nagyobb érzékenységgel, empátiával, szépérzékkel gyarapszik általa az amúgy is széles alkotói paletta. Pláne, ha a díszítő- és iparművészetet is bevonjuk ebbe a körbe. A Téli Szalon téma- és látványvilágát megkapóan dúsítják Mana Bucur és Olteanu Mariana Cara finom mívű kerámiái, Nagy Zsuzsánna faliszőnyege, Vidra Birtalan Éva színpompás tűzzománcai is. És kétségtelen nyereség a karakteres fotóművészeti jelenlét a tárlaton, Jakab Tibor, Mihai Stoica és Fekete Zsolt vizuális remeklése. A festészet mellett azonban a kiállítás másik, igazán mély benyomást keltő és nagy elismerést kiváltó műfaja a szobrászat. A megye ebben is kivételes talentumú művészekkel büszkélkedhet. Az életkori spektrum ezen a téren is igencsak széles. Nem beszélve arról a szemléleti sokféleségről, amit ez a kiállítás is tanúsít. Elsősorban a kisplasztika, a mintázás terén, de forma- és méretgazdagságában, anyaghasználatában, technikai megoldásaiban is meglepő az a változatosság, amely a maga egészében humánus fogantatású harmóniát sugároz a befogadók felé. Kiss Levente, Gyarmathy János, Bocskay Vince, Gheorghe Mureşan, Miholcsa József, Sánta Csaba, Szőcs Zoltán Zörgő, Nagy Attila, Pop Gheorghe, Makkai István, Kovács Tibor, Veres Gábor Hunor, Gábor Barna nagyszerű szobrászati válogatása bárhol megállná a helyét. És ne feledjük, az utóbbiak még reménykeltő pályájuk elején igyekeznek kitaposni saját útjukat! Érdemes nyomon követni, mindez hova vezet. Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
